Linkgyűjtemény - zsidó.linksite.hu

„A dávidcsillag tegnap és ma”

2009. december 08. 06:01

Falusy Márton - HunHír.Hu

Néhány nappal ezelőtt a Jobbik honlapján tiltakozó közlemény jelent
meg. A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban megnyílt, „Az
Árpádsáv tegnap és ma” című kiállítás ugyanis „a Jobbik szerint
szisztematikusan megsérti a magyarság nemzeti jelképeit”.
Véleményem szerint önmagában egy tiltakozó közlemény kiadása
nem megfelelő válasz az említett kiállításra. „Ütősebb” válaszra lenne
szükség. Ahogy mondani szokás: kutyaharapást szőrével. Javaslom a
Jobbik vezetőinek, hogy támogassák egy szemnyitogató kiállítás
ötletét: „A dávidcsillag tegnap és ma”. A kiállítás megnyitására
javaslom 2010. április 9-ét. Miért éppen ezt a napot? Azért, mert
1948. április 9-én mészárolták le Deir Jasszin palesztin falu lakosait
Menahem Begin zsidó terroristái. Deir Jasszin tehát a palesztin
holocaust, a dávidcsillag jegyében elkövetett népirtás szimbóluma. Az
alábbiakban a leendő kiállítás anyagához szeretnék ötleteket adni.

A tárlat a dávidcsillag eredetének bemutatásával indulna. A kiállítás
szervezőinek nem lesz nehéz dolguk, hiszen a jeruzsálemi Héber
Egyetem – 2001-ben elhunyt – professzora, Israel Shahak írt erről a
témáról egy érdekes dolgozatot „Honnan származik a Dávid csillag?”
címmel. Örömmel láttam, hogy nemrég az egyik internetes portál
magyar fordításban is közzétette ezt az írást, tehát a kedves Olvasó
az egész szöveget elolvashatja a világhálón.

Mielőtt a hivatkozott dolgozatot röviden ismertetném, szólni illenék
Shahak professzorról. Nem akarom életrajzi összefoglalóval untatni az
olvasót, inkább idézem Shahak 1982-ben megfogalmazott
véleményét a zsidó államról. Ez az év a libanoni Sabra és Shatila
palesztin menekülttáborokban végrehajtott izraeli mészárlásról híres.
Shahak a történtek után így nyilatkozott: „Ha egy másik nép fölött
akarunk uralkodni, lehetetlen elkerülni a náci módszereket. Ezeket a
tömeggyilkosságokat mi követtük el. /…/ Ami Libanonban történt, a
menekülttáborokban végrehajtott szörnyű mészárlás, újabb lépés az
Izrael állam öngyilkossága felé vezető úton. Az emberiségnek nincs
más választása, le kell rombolnia Izrael államát!” (Haolam Hazeh,
1982. szeptember 22.) Nem véletlen, hogy a cionista állam ellen – a
palesztin nép védelmében – évtizedek óta fellépő Shahak professzort
annyira gyűlölték Izraelben. Életében és holta után is.

Ez az anticionista tudós az Izrael Állam jelképeként is ismert
dávidcsillag eredetéről meglepő dolgokat írt. A dávidcsillagot
általában a zsidóság ősi jelképeként szokás emlegetni, Shahak
szerint azonban ez nem igaz. Kutatásai során arra a felismerésre
jutott, hogy a jezsuita rend szemelte ki ezt a szimbólumot a zsidók
jelképének. Tehát a dávidcsillag katolikus „találmány”.
A dávidcsillag – amelynek héber és jiddis neve egyébként „dávid
pajzsa” – 1648-ban „született meg”. A harmincéves háború utolsó
évében a svéd csapatok megostromolták Prágát. A várost többnyire
felfegyverzett polgárok védték, s közöttük zsidó csoportok is voltak.
Amikor a svéd támadás kudarcot vallott, a császár elhatározta, hogy
kitüntető zászlókat és más díszeket adományoz a város védőinek –
hovatartozásuknak megfelelően. A császári udvarban azonban senki
sem tudta, milyen jelképpel díszítsék a zsidóknak szánt zászlót. Ezért
a bécsi jezsuitákhoz fordultak. A tudós szerzetesek szerint Dávid
király bizonyára nevének első és utolsó betűjét viselte a pajzsán,
vagyis a „d” betűt. A régi zsidó ábécében a „d” betű egy háromszög,
hasonlóan a mai görög deltához. A két, „d” betűnek megfelelő
háromszöget tehát egymásra helyezték, az így keletkezett
„dávidcsillagot” a zsidóknak szánt zászlóra hímezték, s a prágai
zsidóknak ajándékozták – „mint megtisztelő kitüntetést az országnak
tett szolgálataikért”. A „dávidcsillag” tehát – megalkotói szándéka
szerint – három és fél évszázaddal ezelőtt „pozitív” üzenetet
hordozott: a hazához való hűséget jelképezte.

A jezsuiták által megalkotott zsidó jelkép aztán fokozatosan elterjedt a
zsidó közösségekben. Idővel a zsinagógákban is felbukkant, s amikor
a frankfurti Rothschild család a 19. század elején nemességet kapott,
a dávidcsillagot rátették a családi címerre. Ezután rohamosan
elterjedt a dávidcsillag használata. A jezsuiták által megalkotott jelkép
a cionizmusnak is szimbóluma lett, igaz, Theodor Herzl halála után. A
cionista „alapító atya” zászlaján ugyanis egy ágaskodó oroszlán
szerepelt, ötágú csillaggal körülvéve (ezért talán nem véletlen, hogy a
gárdista mellény hátán látható, hímzett oroszlán bizonyos
„kiválasztott” körökben kiverte a biztosítékot). Herzl halála után az
oroszlános zászló eltűnt, s helyébe az a lobogó lépett, amely ma
Izrael állam hivatalos zászlaja: kék szegélyű fehér kendő, közepén a
jezsuiták által megalkotott dávidcsillaggal.

A 19. század végén megszületett cionizmus ma is a legpusztítóbb,
fajelméleti alapozású ideológia. A dávidcsillagos mozgalom jegyében
kezdődött meg Palesztina „meghódítása”, az őslakosság elűzése,
kiirtása. Hitler uralma idején – a közhiedelemmel ellentétben – a
cionista mozgalom nem a deportált zsidók mentésével, hanem a zsidó
állam megteremtésével volt elfoglalva. Ahogy Ben-Gurion, a zsidó
állam egyik alapítója és első miniszterelnöke fogalmazott: „A
cionizmusnak nem az a feladata, hogy megmentse Izrael Európában
lévő ’maradékát’, hanem hogy megmentse Izrael földjét a zsidó nép
számára.” A cionista mozgalom számára csak azok a zsidók voltak
fontosak, akik tudásukkal, képzettségükkel, vagyonukkal hozzá tudtak
járulni egy leendő zsidó állam felépítéséhez. A Zsidó Ügynökség
egyik 1943-as emlékeztetője ebből a szempontból nagyon fontos
megállapítást tett, s ezt az idézetet is érdemes lenne a leendő – „A
dávidcsillag tegnap és ma” című – tárlaton elhelyezni: „Világosan le
kell szögeznünk, hogy ha mi képesek vagyunk tízezer személyt
megmenteni az ötvenezer közül, akik hozzájárulhatnak az ország
építéséhez és a nemzeti újjászületéshez, vagy pedig egy millió zsidót,
akik teherré váltak számunkra vagy legjobb esetben ballaszttá, akkor
nekünk a tízezer megmenthető megmentésére kell szorítkoznunk –
tekintet nélkül a be nem fogadott millió vádjaira és segélykiáltásaira.”
Tom Segev, a neves izraeli publicista A hetedik millió című közismert
könyvében az előbbi idézetet megerősítve szintén azt írja a cionista
vezető osztályról, hogy „az európai zsidók megmentése nem szerepelt
a vezető osztály elsőbbségi listájának élén. Az állam megalapítása
volt szemükben elsődlegesen fontos”. Vagyis a dávidcsillagos
cionista mozgalom szelektált a hasznos és nem hasznos zsidó között.
A dávidcsillag jelentése tehát új tartalommal bővült. Nem véletlen,
hogy a háború idején az egyik legszélsőségesebb cionista csoport, a
Lehi („Izrael felszabadításáért harcolók”) szövetséget ajánlott a hitleri
Németországnak. Ennek a csoportnak volt az egyik vezetője a
későbbi izraeli miniszterelnök, Jichák Shamir. A zsidó állam
megteremtése érdekében nekik semmi nem volt drága – bárkivel
hajlandók voltak szövetkezni.

Mikor Európában elhallgattak a fegyverek, a cionista mozgalom
végső rohamra indult Palesztina megszerzéséért. Zsidó terrorista
csoportok háborús övezetté tették a Szentföldet, mert egyetlen cél
lebegett szemük előtt: a zsidó állam megteremtése. Bármilyen áron. A
zsidó állam megalapítására 1948-ban került sor, s több százezer
palesztin elüldözése jelezte, hogy a dávidcsillagos ideológia jegyében
megszületett hatalom semmitől nem retten vissza. A cionista
mozgalom fajilag tiszta államot óhajtott, s az előre kitervelt,
módszeresen végrehajtott etnikai tisztogatást a világ zokszó nélkül
tűrte. S tűri máig. Ben-Gurion akkoriban így fogalmazott: „A mi
országunkban csak a zsidóknak van hely. Azt fogjuk mondani az
araboknak, hogy ’Menjetek odébb’. Ha nem egyeznek bele és
ellenállnak, akkor erőszakkal fogjuk őket elűzni.” S még egy Ben-
Guriontól származó mondat a leendő kiállítás anyagához: „Az
araboknak Izrael földjén egy lehetőségük maradt, hogy
elmeneküljenek.” Ezen szavak mellé odahelyezhetjük Ben-Gurion
politikai ellenfele, a később Nobel-békedíjjal is felékszerezett,
terroristavezér Mehanem Begin mély humanizmusról árulkodó
mondatát: „A mi országunkban csak a zsidók számára van hely.”
Tehát: a palesztinoktól erőszakkal elvett, ellopott Szentföldön csak
zsidók élhetnek. Ez a dávidcsillag mai üzenete.

Az elűzött palesztinok földjeit, javait elkonfiskálták, az elűzötteket és
leszármazottaikat máig nem engedték visszatérni, holott ezt ENSZ-
határozat írja elő. Igaz, Ben-Gurion a nemzetközi közösség
határozatait soha nem tartotta kötelezőnek, azokat nemes
egyszerűséggel „papírfecniknek” nevezte. Ben-Gurion utódai is
ugyanígy vélekednek, s ezt nyugodtan meg is tehetik: ott áll mögöttük
az USA, amelynek politikáját szintén a dávidcsillag határozza meg. Ma
már nem lehet tudni, hol kezdődik az USA, s hol ér véget Izrael. Ijesztő
módon egybenőttek.

Izrael állam törvénytelen megalakulása után négy évvel, a cionisták
23. világkongresszusán Ben-Gurion a dávidcsillag jelentését újabb
elemmel gazdagította: a diaszpórában – tehát külföldön – élő zsidók
feladatairól szólva kijelentette, hogy „együttes kötelezettsége a
különféle országok összes cionista szervezetének, hogy segítsék a
zsidó államot minden körülmények között, még akkor is, ha egy ilyen
magatartás ellentétbe kerül saját országuk hatóságaival”. Világos
beszéd, nem kell kommentálni: az idézetnek feltétlenül helyet kell
kapnia a leendő tárlaton.

S most evezzünk hazai vizekre. Az egyik hazai zsidó honlapon
érdekes Nagy-Magyarország ábrázolást találtam. A Trianon előtti
Magyarország területe Izrael-kékre van színezve, közepén egy fekete
dávidcsillag virít. A www.judapest.org honlap – üzemeltetői szerint –
„kreatív energia, (ön)reflexió, pozitív látásmód, inspiráció”, sőt: „zsidó
identitás és kultúra a XXI. században”. Ezen a honlapon jelent meg
2008. június 4-én egy írás Trianon címmel. Tehát a békediktátum
évfordulóján. Az írás felvezető sorai alatt látható a kék színű,
dávidcsillagos Nagy-Magyarország. Alatta az aláírás: „az illusztráció
nem provokáció”. Dehogynem.

A judapest szerzője szerint a Trianon előtti Magyarország a zsidóknak
is fontos, mert „a magyar zsidóság is akkor tudott utoljára ’nagy’,
sikeres, büszke, jelentős, optimista és bizakodó lenni”. A szerző
szerint „Nagy-Magyarországon vált a magyar zsidóság a magyar
nemzet részévé”, ezt bizonyítja az is, hogy az összes, ma is létező
nagy zsinagóga azokban az években épült. A szerző szerint Nagy-
Magyarország „multikulturális” állam volt, a magyar etnikum nem volt
hegemón helyzetben, ezért aztán „szüksége volt a zsidóságra”,
amelyet Trianon után bűnbakká tett. A szerző szerint „senki sem
szívott talán annyit Trianon miatt, mint mi (értsd: mi, a zsidók – a
szerk.): Trianon után megfordult a félszázados emancipációs trend és
ez a folyamat végül 1944-hez vezetett”. Érdekes, hogy a szerző sem
a Károlyi-uralmat, sem a zsidóführerek 133 napos rémuralmát nem
említi. Mintha nem is létezett volna Kun, Szamuely és a többi zsidó
terrorista. A leendő kiállításnak tehát 1918-19-re is koncentrálnia kell.

A judapest szerzője szerint „amikor zsidó kávéházakat és színházakat
nyitunk a belső-Erzsébetvárosban: Nagy-Magyarországot élesztjük
fel. Amikor közép-európai zsidó irodalmat csinálunk: Nagy-
Magyarországot csinálunk”. Nem véletlen hát a provokatív – kék
színű, dávidcsillagos – illusztráció: Nagy-Magyarország a szerző
szerint a zsidóké. Illetve a cionistáké, hiszen a dávidcsillag a cionista
állam jelképe.

Ellensúlyozás gyanánt nézzük meg, mit írt Nagy-Magyarország és a
zsidók kapcsolatáról a jeles történész, Szekfű Gyula. A Három
nemzedék című híres művében statisztikai adatokat sorol: a hazai
zsidóság száma 1785-ben 75.000, 1805-ben 127.000, 1840-ben
241.000, 1871-ben – tehát már a kiegyezés után – 541.506. Tehát a
liberalizmusnak és a kapitalizmusnak „mindjárt a kezdetein, harminc
év alatt 120 százalékos a szaporodás, ami épp oly kevéssé
magyarázható természetes módon, mint az 1870-1900 közti sem”.
Mert 1900-ban már 851.378 zsidót számoltak össze Magyarország
területén. Nem azért volt ennyi zsidó, mert rengeteg zsidó gyerek
született. Azért szaporodtak el ennyire, mert a határon háborítatlanul
tódulhattak be az idegen faj tagjai. S most jöjjön egy hosszabb idézet
Szekfűtől: „A galíciai bevándorló még meg sem melegedhetett, máris
részesévé lőn a hatalmas kapitalista gépezetnek, miután a már hazai
magyar zsidóság elvileg nem volt hajlandó elzárkózni az idegen
kultúrájú és etikájú bevándorló fajtól. A fiatal magyar kapitalizmusnak
előre ki sem számítható óriási erőforrásai így kerültek tegnap még
idegen, ma csak névleg magyar rétegek kezébe, s ezzel aktuálissá
vált a következő kérdés /…/: vajon engedtessék-e, hogy a magyar
föld gazdagságán idegenek válván úrrá, befolyást nyerjenek az
anyagiak után a kultúrára, a magyar szellem fejlődésére is?” Igen,
erről volt szó: a kiegyezés utáni időszakban nem volt semmiféle
bevándorlási törvény, holott azt éppen a kiegyezés atyja, Deák
Ferenc szorgalmazta. Galíciából egy idegen faj özönlött be
Magyarországra, s a Judapest szerzőjének megállapításával
ellentétben ez a zsidó tömeg nem vált a magyar nemzet részévé.
Legfeljebb – egy híres író szavait kölcsönvéve – „cipőben
magyarizált” népességnek nevezhetjük őket. Nagy-Magyarországra
aztán rá is sütötték a dávidcsillagot ezek a jövevények 1918-19-ben.
A dávidcsillagos uralom következményét is ismerjük. Trianon. A
Judapest szerzője tehát ne akarja utólag judaizálni Nagy-
Magyarországot – ez a művelet nem fog sikerülni. De a Judapest
kísérlete megér annyit, hogy közröhejre alkalmas dokumentumként a
leendő tárlaton is helyet kapjon.

„A dávidcsillag tegnap és ma” című – remélhetően tényleg
megvalósuló – kiállításon természetesen filmeket is vetíteni kell (mint
ahogy a Páva utcai kiállításon is láthatók filmfelvételek). Néhány ötlet
a tárlat anyagához.

A Gyűlölet Falát bemutató film vetítése kihagyhatatlan. A dávidcsillag
jegyében épülő - a hágai bíróság döntése értelmében jogtipró, de ma
is létező és tovább épülő – fal az izraeli apartheid, a dávidcsillagos
rasszizmus ijesztő jelképe.

Az év eleji gázai bombázásról készült filmecske az évtizedek óta tartó
népirtás bemutatásához fontos adalék: hogyan gyilkolnak zsidó
terroristák a dávidcsillag jegyében palesztin asszonyokat,
gyermekeket.

A harmadik film Magyarországon készült. Sajnos. A gázai övezet
bombázása idején hazai cionisták egy csoportja tüntetett – Izrael
mellett. Van, aki dávidcsillagos zászlót tartott kezében, van, aki ebbe
a zászlóba burkolódzott. A gyilkos eszme hívei tüntettek a gyilkosok
mellett. Ezt a filmet a leendő kiállítás végén kell bemutatni –
tanulságul. Hogy ilyesmi itthon többé ne történhessen meg.

Mert az Árpád-sávos zászló jegyében senkit sem gyilkolnak, senki
sem aláznak meg. Az Árpád-sávos, ősi magyar zászló nem a
fajelmélet, az apartheid jelképe. A jezsuiták által kiötlött – tehát nem
ősi eredetű – dávidcsillag a rasszista Izrael hivatalos zászlóján
szerepel. A zsidó állam jelképe. Az apartheid politika, a kirekesztés, a
gyűlölet, a fajelmélet, az etnikai tisztogatás, az évtizedek óta tartó
tömeggyilkosságok szimbóluma. A palesztin nép ellen elkövetett
bűnök jelképe. Ha Magyarország egyszer tényleg felemeli a fejét, ezt
a zászlót, ezt a jelképet örökre be kell tiltania. Magyar földön nincs
helye az emberiség elleni bűncselekmények mai szimbólumának.
Ezért fontos, hogy a Jobbik is támogassa azt a kiállítást, amely
fényképek, dokumentumok, filmrészletek segítségével mutatná be a
dávidcsillag tegnapi és mai jelentését. Mert soha sem szabad
felednünk a jézusi intelmet: „Az igazság szabaddá tesz”.

***

Senki sem lepődött meg jobban, mint maga Shlomo Sand, hogy
tudományos könyve tizenkilenc hétig az izraeli sikerkönyvek listáján
szerepelt, és a történelem professzor sikeres lehetett, annak
ellenére, hogy könyve megkérdőjelezi Izrael legnagyobb nemzeti
tilalmát.

Dr. Sand szerint a zsidó nemzet fogalma – amely indoklásul szolgált
arra, hogy a zsidó nemzetnek szüksége van egy biztonságos
lakhelyre – nem más, mint egy valamivel több, mint száz évvel ezelőtt
kitalált mítosz. Mint ismeretes, Izrael állam létrehozásának
szükségességét, ez a mítosz támasztja alá. Dr. Sand, a Tel Aviv
Egyetem professzorának szűkebb szakköre Európa történelme. Dr.
Sand jelenlegi könyve a történelmi, és a régészeti kutatások
eredményeinek széleskörű alkalmazására épül. A könyv nem csak a
zsidó nemzet fogalmának valószerűségét vonja kétségbe, hanem
több – ugyanolyan ellentmondó állítást is tartalmaz. Dr. Sand többek
között azt is állítja, hogy a zsidókat soha sem űzték ki a Szent Földről,
s a mai zsidók többségének nincs történelmi kapcsolata azzal a
földdel, amelyet ma Izraelnek neveznek.

Dr. Sand szerint, a mai Izraelnek a palesztinokkal való jelenlegi
viszályának kérdésében, az egyedüli politikai megoldás a zsidó állam
megszüntetése. Úgy tűnik, hogy a „Hol, és mikor találták fel a zsidó
nép létezését?” c. könyv izraeli sikerének története megismétlődik
világszerte. A múlt hónapban megjelent francia fordítás rohamosan
fogy, és máris három utánnyomást igényelt. A könyvnek, egy tucat
másnyelvű fordítása is folyamatban van. A könyvnek az Amerikai
Egyesült Államokban jövőre tervezett kiadással kapcsolatban, a
Verso

Kiadó, az Izraeli Lobby részéről támasztott nehézségekre számít. A
szerző szerint, Izraelben, ha nem is üdvözlik a könyv megjelenését,
legalább érdeklődnek a könyv mondanivalója iránt. Tom Segev, Izrael
egyik kiemelkedő újságírója „lenyűgözőnek, és állásfoglalásra
késztetőnek” nevezte a könyvet. Dr. Sand szerint, a saját kollégái
húzódoznak a könyv következtetéseinek általános elfogadásától. A
fentiektől egyedül Israel Bartal, a Jeruzsálemi Héber Egyetem, zsidó
történelem tanára. Bartal, a Haaretz izraeli napilapban nem tett
különösebb erőfeszítést.

Dr. Sand érveinek, és bizonyítékainak megdöntésére. Bartal e helyett
a történelmi szakmát védelmezte, és azt igyekezett bizonyítani, hogy
az izraeli történészek ezekben a kérdésekben nem olyan tudatlanok,
amint azt Dr. Sand állítja. A könyv ötlete régen megszületett, mondja
Dr. Sand, de mindmáig várt vele. „Nem állíthatom, hogy
különösebben bátor lettem volna, a könyv megjelenését illetőleg.
Megvártam, amíg rendes egyetemi tanári státust szereztem. Izraelben
nagy ára van annak, ha valaki ilyen, és ehhez hasonló nézeteket
terjeszt.” Dr. Sand fő érve szerint valamivel több, mint száz évvel
ezelőtt a zsidók csak a közös vallás alapján tekintették magukat
zsidóknak. A huszadik század elején a cionisták elvetették ezt a
nézetet, és a nemzeti történelem megalkotásához láttak – amely arra
az kitalált állításra épült, hogy a zsidók a vallástól függetlenül is önálló
népként léteztek.

Dr. Sand szerint, a zsidóknak, a vallási alapú meghatározása alapján,
a judaizmus eszméjétől idegen volt az a gondolat, hogy a zsidóknak
vissza kell térniük az Ígéret Földjére. „A cionizmus megváltoztatta
Jeruzsálem gondolatát. A cionista mozgalmat megelőzően, a szent
helyek a vágyakozás helyeit jelölték meg, nem pedig a tényleges
lakóhely lehetőségét. A zsidók 2000. évig nem azért maradtak távol
Jeruzsálemtől, mert oda nem volt lehetőségük visszatérni, hanem
amiatt, mert vallásuk megtiltotta nekik az oda való visszatérést a
messiás eljöveteléig.

„A legnagyobb meglepetést a Biblia korabeli régészeti leletek
tanulmányozása okozta. „Nem vagyok cionista, de ugyanúgy, mint a
többi izraeli, én is azt feltételeztem, hogy a zsidók egy Júdeában élő
nép volt, akiket a rómaiak onnan időszámításunk kezdete előtt 70-
ben száműztek. „Amikor, azonban a bizonyítékokat kezdetem vizsgálni
rájöttem, hogy Dávid, és Salamon királyságai legendák. „Ugyanaz a
helyzet a száműzetéssel is. A zsidóság mibenléte a száműzetés nélkül
nem magyarázható meg. Amikor, azonban a száműzetésre vonatkozó
történelmi bizonyítékok után kezdem kutatni, kiderült, hogy erre
vonatkozó bizonyítékok nem léteznek.

Egyetlen egy sem létezik.” Ennek az az oka, hogy a rómaiak nem
száműzték a népeket. Mi több, a zsidók Palesztinában hatalmas
többségükben földművelők voltak, és minden bizonyíték arra utal,
hogy azok földjüket soha sem hagyták el.” Dr. Sand szerint egy másik
elmélet sokkal elfogadhatóbb: A száműzetés a keresztények által
kitalált mítosz volt, amelynek az volt a szerepe, hogy a zsidókat
megtérítsék a keresztény vallásra. „A keresztényeknek az volt a célja,
hogy a zsidókat meggyőzzék, arról, hogy elődeiket bűneik miatt
száműzte az Isten.” Ha, tehát nem volt száműzetés, hogyan
lehetséges, hogy olyan sok zsidó élt szétszóródottan a világszerte,
mígnem a modern zsidó állam haza nem hívta őket?”

Dr. Sand szerint, a kereszténységet megelőző, és az azt követő is, a
zsidó vallás hittérítő vallás volt, és nagy szüksége volt a megtértekre.
„Ez korabeli római forrásokkal bizonyítható.” A zsidók járták az akkori
világot és térítettek, leginkább Jemenben, és észak Afrika berber
törzsei között. Századok múltán, mai dél Oroszország területét
magába foglaló egykori a kazár birodalom lakossága tömegesen
áttért a zsidó vallásra. Innen származnak a kelet európai Askhenazi
zsidók. Dr. Sand felhívja a figyelmet arra, hogy ezekben a
kérdésekben az izraeliek a tömeges tagadás állapotában vannak. A
közelmúltban a sajtó részletesen beszámolt a Kaspi-tenger közelében
lévő kazár birodalom fővárosának leleteiről. A legnépszerűbb izraeli
újság, a Yedioth internetes honlapján vezércikk jelent meg a
következő címen:

„Az orosz régészek megtalálták a rég elveszett zsidó fővárost.”

Egyetlen újság sem írt a fenti leletnek a jelenlegi zsidó
történelemfelfogást érintő jelentőségéről. Ma nem így tanítják az
izraeli iskolákban, de a cionista vezetők többsége, beleértve s Izrael
első miniszterelnökét, Davis Ben Guriont is, még hitte, hogy a mai
palesztinok, a helyben maradt eredeti zsidók leszármazottai, akik
később áttértek a muzulmán vallásra.” Dr. Sand annak tulajdonítja az
izraeli történészeknek, a saját könyvében feltárt adatokkal, és
érveléssel való egyértelmű azonosulását, mert az egyetemeken
tanított „Zsidó történelem” építménye olyan, mint egy kártyavár. Dr.
Sand szerint, Izraelben a történelem tanítás problémái abból
adódnak, hogy az 1930-as években a történelmet két részre
osztották: általános történelem, és zsidó történelem.

A zsidó történelemnek ezek szerint külön tárgyköre van, mert a zsidó
tapasztalat egyedülállónak minősül. Ezzel ellentétben, azonban nincs
külön zsidó politikai tudományi, vagy zsidó szociológiai katedra. Csak
a történelmet tanítják a fenti módon, és ez lehetővé tette a zsidó
történelemtudósoknak a saját világukba való elszigetelését, és nem
kötelezte őket a korszerű kutatási módszerek alkalmazására. „Engem
Izraelben amiatt bírálnak, mert az európai történelem szaktanáraként
zsidó történelemmel foglalkozom. Egy ilyen könyv megírására,
azonban azért is fontos, hogy a világszerte elfogadott modern
kutatási módszereket a zsidó történelemre is alkalmazzuk”- jelentette
ki Dr. Sand.

Eredeti, angol nyelvű szöveg:
http://www.zmag.org/znet/viewArticle/19090

Forrás: Nemenyi.Net


látogatók(8255, 0)	linkajánló	lapszerkesztés	kapcsolat	lapfórum	lapok ábécében	régiók	bejelentkezés			lapstílus
apróhirdetés	autó	állat	család	egészség	étkezés	film	fórum	gazdaság	hírek	humor
időjárás	ingatlan	informatika	internet	könyv	közélet	kultúra	menetrend	munka	műsor	oktatás
pénzügyek	szabadidő	szállás	szolgáltatás	szótár	társkereső	térkép	tudomány	utazás	vásárlás	zene

a haza híre	antiszemétizmus	antiszemitizmus	álláspontok	bűnözés	cionizmus	emlékezés
hírek	holokauszt	Izrael	Jobbik	kamukauszt	kommunisták	lexikon
magyar zsidók	neves zsidók	oklevéltár	recept	rituális gyilkosság	származás	szervezet
történelem	ünnep	vallás	vicc	video	rokon lapok	konkurrens lapok