SZENT KORONA ORSZÁGÁÉRT ALAPÍTVÁNY
A SZENT KORONA SZABADEGYETEM ALAPÍTÓ NYILATKOZATA
Nincs még egy nép a világon, amelyik a számához viszonyítottan annyi magzatát megölte volna, mint a magyar. Fél évszázad alatt csak a jelenlegi országhatáron belül több, mint 6 milliót! Rohamosan fogyunk! Évente most 30-40.000 magyarral kevesebb él a Földön. Közben az anyaországban egyre gyermekellenesebb, egyre ifjúságellenesebb politika végrehajtása folyik! Magyarországon ma egyetlen egy, az Európai Egyetemek Magna Chartájában meghatározott egyetem sincs! A legtöbb felsőoktatási intézmény megnyomorított tanoda, a politika kénye-kedvének kitett, tulajdon és kutató bázis nélküli szovjetmintájú intézmény! A nemzeti termelés, a nemzeti termékek előállításának elsorvasztása, teljes tönkretétele folyt és folyik minden ágazatban! A "privatizáció" álságos fogalma, jelszava alatt mindent elraboltak, most is elrabolnak, közvagyont, közpénzeket, sőt a nép garanciája mellett kölcsönként felvett pénzeket is! Most itt állunk minden népnél jobban kifosztva, eladósítva, becsapva, csalásokkal vezetőkké vált hazudozó rablók dáridójától megszégyenülten. Itt állunk testileg, lelkileg megnyomorítva. Felelős, igazi vezérekért kiáltanánk, de sok tanult ember is a hatalommal működik együtt.
Mégis, van remény! A tanítást - a lényeget tekintve – az Isten adta örökérvényűen tudtunkra: "Ahol és amikor a legnagyobb a baj, ott és akkor árad ki a kegyelem."
Mert igenis kegyelmi állapot maga a felismerés, hogy így nem mehet tovább! Gyógyítanunk, gyógyulnunk kell! Gyógyító lelkületűekké kell válnunk! Ugyanis ez a szabadegyetem abból a leglényegibb felismerésből fakad, hogy a baj az egész emberiségre és ránk, magyarokra a tudomány és az istenhit szétszakadásából fakadt. A szétszakadásból, amely által az emberiség a mindennapi életében elszakadt az élet forrásától, Krisztustól, a Szentháromság egy Istentől és önnön hagyományától! Krisztustól, akiben a tudománynak és a bölcsességnek teljessége lakozik és őseink szeretetétől, amire a Szent Korona emlékeztetne mindannyiunkat. A Szent Korona, mely minden Kárpát-medencébe születőnek a lelkébe van égetve és a belőle virágzó tan, mely Isten és a magyarság örök összetartozását pecsételi meg. A baj bekövetkezte miatt végre tudomásul kell venni, hogy a tudásunk, a tudomány teljessége nélkül Istent méltóan imádni és népünket szeretni nem lehet!
A gyógyításnak három pillére van, tudni, hinni, tenni. Tudni, ismerni az igazságot, hinni a Szentháromság egy Istenben és szeretetbe ágyazottan cselekedni. A most induló szabadegyetem valójában nem akar más lenni, mint egy „képző műhely”, amelyből a gyógyító lelkületűvé válás nemzetmentő mozgalma indul majd el. A három pillérből egyik sem hagyható el, mégis a szabadegyetem elsődlegesen az első pillér a tudni, az igazságot ismerni pillér kiépítésén tud hatékonyan munkálkodni. Olyan tanárok, olyan professzorok fognak előadni, akik szabadok, akik nem félnek, akik a legjobbak, akikben a tudás és az istenhit egységben van, akik az elismerést nem másoktól, nem valamiféle intézménytől, hanem kizárólag az igazság forrásától, Istentől várják és fogadják el.
ALÁÍRÓK:
Adrásfalvy Bertalan
Ütő Endre
Antal Gábor
Ütő István
Bakay Kornél
Tóth Zoltán József
Balczó András
Varga Tibor
Csepin Péter
Zachar József
Kellermayer Miklós
***
Újabb értelmetlen halál a Himalájában
Lezuhant és meghalt egy magyar orvos a Himalájában. Sorban halnak meg a honfitársaink idegenben, értelmetlenül. Panziósként közel kerültem egy hasonló esethez.
Egy cigány -magyar honfitársunkat egy amerikai katona lőtte le. Lehetséges, hogy rasszista indítékból, de erről nincs információnk. Az amerikaiak nem nyilatkoznak, a magyar jogvédő szervezetek meg - ez esetben, valamilyen ismeretlen okból kifolyólag - süketek, vakok és némák maradtak.
Egy zsidó-magyar honfitársunkat álmában lőtte le egy indián kommandó.
Egy másikat iraki ellenállók lőttek le, akik a hazájukra törő hódítók ellen küzdöttek.
Azt, hogy hány magyar halt meg a Koszovóra támadó szerb hadsereg tagjaként, nem is tudjuk.
S most lezuhant egy magyar orvos a Himalájában.
Különböző helyszínek, különböző indítékok. Csak az a közös bennük, hogy jobb sorsra érdemes magyar fiatalemberek haltak meg a hazától távol, értelmetlenül. Még élhettek volna, még használhattak volna maguknak is, a családjuknak és a hazájuknak is - de már nem lesz rá módjuk. Értelmetlen, visszavonhatatlan, fájdalmas veszteség mindegyik haláleset és nem látjuk a végét ennek a sorozatnak. Mintha egy megmásíthatatlan végzet irtana bennünket.
De ennek nem kellene így lennie.
Néhány évvel ezelőtt panziósként szerencsém volt a vendégeim között üdvözölni egy szép szál fiatalembert, aki akkor készült egy Himalája-expedicióra.
Megkérdeztem tőle, miért megy oda, ahová a hideg, a fáradság, a költségek, meg a veszélyek miatt nem érdemes. Azt válaszolta, hogy ez egy kihívás, ami vonzó. Erre visszakérdeztem, hogy nem az lenne-e a nagyobb kihívás, ha hat gyermeket nevelne fel, mindegyik kezébe diplomát adva és családi házat építve nekik?
Nem emlékszem, hogy mit válaszolt rá. Feltehetően csak mosolygott rajtam, hiszen ő ezt jobban tudta.
Később aztán érkezett a hír, hogy abból az expedícióból is meghalt egy magyar. Remélem, hogy nem ő volt - de mindegyik társáért ugyanolyan kár.
Amikor ezt a mai hírt hallottam erről az újabban szerencsétlenül járt orvos honfitársunkról, eszembejutott ez a korábbi beszélgetésem. Nem lenne jó végre megbeszélnünk ezt a dolgot?
Mi a fenének mennek el meghalni legjobb, legerősebb, értelmesnek látszó fiaink a világ távoli sarkaiba, amikor itthon is garmadában állnak a megoldandó, embert próbáló feladatok?
Amikor a haza végveszélyben van, nem lenne becsületesebb itthon keresni a kihívásokat?
Az 1848-as szabadságharc idején elhangzott a jelszó: Nyergelj, fordulj! Akkor a külhonban szolgáló magyar katonák hazajöttek, hogy segítsék a végveszélybe került nemzetet. Most is ki kellene adni ezt a jelszót.
A mai helyzetért nyilvánvalóan felelős a liberális nevelés, politika és média is, amelyik felváltotta a hagyományos értékrendet oktató nemzeti nevelést. Fontosabb lett értelmetlenül meghalni egy hideg sziklán, mint segíteni Magyarországon.
Amikor ez a derék honfitársunk hiába próbálta magát megállítani a jégcsákányával, hiába kapaszkodott a tíz körmével a hazai anyaföld helyett az idegen és jeges sziklafalba, csak csúszott tovább lefelé a lejtőn az ismeretlen mélységet jelentő félelmetes és halálos szakadék felé - talán mégis az eszébe villant mindez.
De akkor már késő volt.
|