Linkgyűjtemény - magyar.őstörténet.linksite.hu

Dr. Grespik László

A finnugor-elmélet hazudik, Werbõczy István nem

Megdöbbentette elsõ olvasásra a cím? A finnugor
származáselméleten, idegenszívû történelemíráson és sajtón felnõtt
generációkba belevert rögzültségek béklyójában nem is csoda.
Írásomat végigolvasva (ha megjelenik) szokjon hozzá az
igazságkeresés szókimondásához, merészségéhez! Hivatásos
igazságkeresõ, jogász vagyok, de mint napi társadalmi folyamatokat
érzékelõ ember akarok megszólalni, mert amit mondani akarok,
hiányzik a médiákból, tankönyvekbõl, szellemekbõl, lelkekbõl.
Gondolatmagokat akarok szétszórni, néhol õsi szakrális dolgokra
utalva. "A" honfoglalás, "az" államalapítás vélt évfordulója kapcsán a
finnugor elmélet zúdul ránk. Ömlik az elvtelen nyugatutánzás, az
euroszemét, az agymanipuláció, melyek a sznob és rideg társadalmi
közhangulat keltõi, az elbutítás, a nemzeti-egyéni öntudatelvétel
eszközei. A magyar jólétet a jövõteremtõ dicsõséges õsmúlt fényében
kell megteremteni.

Szkíta származásunk, 1100 évnél régebbi, nem csak Kárpát-
medencei õsi államiságunk és a 896-os honfoglalásnál régebbi
honfoglalásaink ténye jogi műben.

Werbõczy István jogtudós, országbírói ítélõmester, köznemes 485
éve megjelent Hármaskönyve (Tripartitum) õsi szkíta származásunkat,
a Kárpát-medence magyarok által a most ünnepeltetett "honfoglalás",
"államalapítás" elõtt hosszú idõvel való lakottságát, a magyar
államiság elõtte régen való meglétét olyan természetességgel írja le
jogászi mû keretében, amilyen természetességgel utasítják ezt el a
finnugor származáselmélet tömeges megtévesztettjei. Ebbõl is látszik
a finnugor trutymóelmélet hazug, megtévesztõ volta. Megfigyelendõk
a lentebbi idézetben az "az ittlakó" és az "elsõ bejövetele" kifejezések,
mert ezek azt jelölik, hogy 896 elõtt is igen régóta élnek magyarok a
Kárpát-medencében, államot alkotva! Árpádék is már kész, meglévõ
államszervezetet hoztak! A jogkönyv megírása idején, 1504-1514
között ezt még teljesen természetesnek vették a magyarok és a
külföld is. Régebbi a honfoglalás, mint az Árpád-vezér vezette
magyarok bejövetele. A szkíta származás említését a
Hármaskönyvben két helyen találtam meg. Ez pedig nem az Ural-táji
származást jelenti, hanem azt, hogy mind a Kárpát-medencében,
mind korábbi lakóhelyeinken államot alkottunk, sõt: akár egyszerre,
egyidõben több államot több helyen! Másként hogy lett volna
lehetséges, hogy a "vad, nomád, műveletlen, pogány" vándorló
magyarok szinte hirtelen államiságot, építészetet, közigazgatást,
mûvészetet, írásbeliséget produkáljanak! Ez olyan, mint az, hogy a
történelemkönyvekben az õsember tárgyalása után rögtön jön
Egyiptom és Mezopotámia. Nem szúr szemet a nagy ugrás, illetve
hogy annak más az oka?

I. rész, 3. czim, 1. §: "A nemesség, a melyet többnyire a szabadok
elnevezése alatt is szoktak érteni, úgy mondják, hogy eredetileg a
hunnok és magyarok közt keletkezett, miután ezek Scythiából
Pannoniába nyomultak, a melyet most változtatott néven, az ittlakó
magyaroktól Magyarországnak neveznek".

III. rész, 4. czim: "Az erdélyi scithákról, a kiket székelyeknek hivunk.
Vannak az erdélyi részeken a scithák, kiváltságos nemesek, a kik a
scitha néptõl, ennek Pannoniába való elsõ bejövetele alkalmából
származtak el, a kiket romlott néven "siculusoknak" nevezünk; a kik
teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi dolgokban
legjáratosabbak".

Mátyás király uralkodása kezdetén született Werbõczy, 1458-1541
között élt, korának élõ szokásjogi joganyagát gyűjtötte össze, az
olykor szó szerint belefoglalt királyi dekrétumokkal együtt, vagyis a
műben szent királyaink szavai, akarata is átsugároznak rejteki módon.
A Hármaskönyvet 1517-ben jelentette meg Bécsben, melyet minden
jogász pontosnak, helyesnek tartott. Mai szóhasználattal: a "hatályos
jogszabályok gyűjteménye" volt. Az országgyűlésen a rendek
elfogadták, a király megerõsítõ levélbe foglalta, de politikai okok miatt
formálisan akkor törvényerõre nem emelkedett, a király nem látta el
szentesítõ pecséttel, nem hirdette ki. Ennek ellenére maga Werbõczy
megküldte művét a megyéknek, az ország jogalkalmazói pedig a
benne foglaltakat – helyességük és pontosságuk, "szakmai"
elfogadottságuk miatt – alkalmazni kezdték, így e jogkönyv a
joggyakorlat, a szokás útján kötelezõ erejűvé, törvényerejűvé vált.
1628-ban felvették a Hármaskönyvet a Magyar Törvénytárba (Corpus
Juris Hungarici) is, ezzel kinyilvánították visszamenõleges hatályát és
érvényességét. Egészen 1945-ig a magyar jog alapvetõ, közvetlen
forrása volt, tehát 428 évig elfogadták a benne írtakat, többek közt a
szkíta származástudatot is.

Akármilyen furcsán hangzik az idegenszívűeknek és a félrevezetett
magyarszívűeknek, a mívesség, igényesség, õsökhöz való hűség
szelleme, a magyar észjárás, a műben leírt szent korona-eszme
manapság is alkalmazható volna (természetesen megfelelõ politikai
változás kellene mindennapi alkotmányjogi, ill. egyéb jogterületi
bevezetéséhez). Amint azt az 1989-es, pécsi kiadású reprint kiadás
elõszava is írja: "Werbõczy egyszerre pogány és keresztény, tiszta
magyar jogot nyújt õ, sohasem tévesen; a Hármaskönyv ízig-vérig
magyar, magyar észjárás latin köntösben".

Vigyázat! A "pogány" szó nem istentelent, hitetlent, barbárt,
keresztényelleneset jelent, ahogy azt az idegenszívűek által az
évszázadok (évezred) alatt szándékosan rátett pejoratív értelem
sugallja, hanem azt jelenti: õsi egyistenhívõ, õsi Nagyboldogasszony-
hívõ, õskeresztény, fénylátó-fényvivõ (más értelmezéssel egyébként
egyszerűen azt is, hogy: vidéki), vagyis szokjuk meg e szónak a
legnemesebb, helyes értelmét, jelentését. A közismert társadalom-
osztályozás szerinti: "idegenszívűek", "szentistvániak", "koppányiak"
fogalmak közül a koppányiaknak felel meg a pogány. Ilyen
értelemben vállalom a "pogány" megnevezést. Különben is: kéretik
másságunkat tisztelni, hiszen tõlünk is ezt várják el az idegenszívűek!
Csakhogy a "másság tisztelete" a mi magyar másságunk többé-
kevésbé palástolt gyűlöletét takarja az ezt a kifejezést meghonosító
idegenszívűek részérõl, ezért "a másság tiszteleté"-re való
hivatkozást komolyan is, ironikusan is használom! Sajnos a többségi
kisebbség által elnyomott kisebbségi többség ebben az országban a
magyar. Befogadtunk mi mindig minden fajtát. Szerintem ezt jogos
önvédelembõl vissza kellene kissé fognunk egy idõre, különben a
turáni átok: a jószívűségünk önveszélyessége megöl minket.

A nemesség keletkezése és mai vonatkozásai

A magyar nemesség keletkezésének módját Werbõczy leírja;
szerintem a mai viszonyok között a kornak megfelelõen
megváltoztatva szintén alkalmazhatóvá volna tehetõ.

I. rész, 3. czim, 2-5.§: "A mikor az egész közönséget egyenlõen
érdeklõ dolgok merülnek föl, vagy a hadseregnek általános felkelése
válnék szükségessé, akkor a hunnok lakása helyén vagy táborában,
vérbe mártott tõrt, vagy kardot hordozzanak körül, és hangozzék a
hirdetõ szó: mondván: "Istennek szava, és az egész közönségnek
parancsa az, hogy mindenki ezen s ezen helyen (megnevezvén azt a
helyet) fegyverrel, vagy ki mint teheti, a közönség tanácsának s
egyszersmind parancsának meghallgatására megjelenjen.

…Elhatározták és végezték, hogy az ilyen parancs áthágóit, hacsak
helyes mentségét nem adják, pallossal kell ketté vágni, vagy
közönséges és örökös szolgaságra vetni. Azt állítják, hogy ez a
végzés…igen sok magyart juttatott a parasztság állapotába.
Különben nem történhetett volna, hogy az egyik urrá, a másik
szolgává, ez nemessé, az nem nemessé és paraszttá legyen, mert
mindnyájan ugyanegy nemzetségbõl, tudniillik Hunortól és Magortól
származtak."

Látható, hogy mindenkire kötelezõ volt vész esetén a tevés. Mindenki
tudta, hogyan lehet nemességet szerezni: úgy, hogy a köz, az ország
javára közügyben, közveszedelemben kellett bátornak, elõl járónak
lenni. Aki ezt nem vállalta, súlyos szankció járt érte. Mégis: a többség
a szolgaságot választotta, mert gyáva, lusta, értéket fel nem mutató
volt! Ilyen értelemben jogos a "paraszt" szó pejoratív értelme, de nem
úgy, ahogy manapság a magyar szóhasználat veszi. Számomra a
paraszt szó fõleg a minden tiszteletet megérdemlõ gazdálkodót jelöli,
aki lényében, lelkében, szellemében hordozza az õsi magyar kultúrát.

Werbõczy mûve is megmutatja a "szabadság-egyenlõség-testvériség"
liberális elvének képmutatását (értsd: szabadosság-egyenlõsdi-
látszattestvériség): ugyanis azért nem lehetünk egyenlõ jogúak, mert
nem teljesítünk egyenlõen, nem mutatunk fel egyenlõ erényeket,
eredményeket. Az egyenjogúság emlegetése ezért eleve téves és
képmutató is. Megjegyzem, egy jó király eleve – mai kifejezéssel –
"szociálisan érzékeny", hiszen égi és földi hatalmat birtokol egyszerre
a szeretet vallása alapján, vagyis a nemességrõl és köznéprõl
egyaránt gondoskodik. Pl. Mátyás király mindegyik katonáját
személyesen ismerte, mondják.

Olvasható a Hármaskönyvben, hogy nem csak haditettekkel, katonai
élettel és katonai tudománnyal lehetett valaki nemessé, hanem
"egyéb lelki és testi adományokkal és erényekkel" is! Elsõ helyen van
"az egész közönséget egyenlõen érintõ dolgok" felmerülése, és csak
másodikon a "hadseregnek általános felkelése" szükségessége!
Márpedig háború híján valóban elsõsorban a közügyekért való
odaadás és cselekvés az, ami nemessé teheti a magyarokat. Ma is!

Szakrális vonatkozás, hogy földi fejedelem híján ma csak égi személy,
a Nagyboldogasszony (Szûz Mária) – aki a kb. 1600 éves Szent
Korona (l.: Csomor Lajos: Õfelsége, a Magyar Szent Korona c.
könyvét!) jogos tulajdonosa – vagy Jézus ismerheti el a nemességet
megalapozó tetteket, egyelõre csak õk tudják "birtokadományozással"
az általuk adott nemességet megerõsíteni. A nemesség
megszerzésének õsi magyar jogi feltételei közül fõszabályként csak
egyik a (nem háborús vagy háborús) közügyben kiemelkedõ tettek
véghezvitele. A második: a tett(ek) fejedelem általi elismerése és a
nemességbe való törvényes iktatás. A harmadik: a nemesség
birtokadományozással való megerõsítése (ésszerûen: megfelelõ,
tettekkel már bizonyított, fejedelemhez hû ember
hatalomgyakorlásához eszközök, javak adományozása.)

Ez a harmadik feltétel nem volt szükségszerû, létezett olyan
nemesség-szerzés is, hogy a fejedelem "fekvõ jószágok és
birtokjogok adományozása nélkül bármely közrendû embert a
parasztoknak és nem nemeseknek szolgaságából kiszakítván és
kivevén, az ország valóságos nemeseinek gyülekezetébe,
társaságába és rendébe soroz és iktat". Meglátásom az, hogy a
Nagyboldogasszonyunk, Jézus manapság is sok jó magyar embert
már nemessé tett õsi jog szerint, azzal, hogy mint fejedelem elismerte
tetteiket. Ehhez nem kellett a jelenlegi Országgyûlés által alkotott
törvény léte, köztársasági elnöki okiratátadás.

Mint tudjuk, épp mostanában van napirenden a nemesi címek
szerzésének újraszabályozása. Továbbá a Magyar Szent Korona
Parlamentben való elhelyezése, mostani államhatár-állapotú
országban való körbehordozása a magyar politikában,
törvényhozásban. Remélem, olvassák a törvényelõkészítõk is a
Hármaskönyvet és a Szent Korona szakrális, alkotmányjogi
jelentõségét és mûködését taglaló szerzõket (pl. Csomor Lajos, Pap
Gábor, Badiny Jós Ferenc, Dr. Zétényi Zsolt), átlátva, hogy
Magyarország területe nem azonos a trianoni békediktátum által
megcsonkított ország jelenlegi területével, ez a területnagyság nem
szentesítendõ. A Magyar Szent Korona nem helyezhetõ akárhová,
még a Parlamenten belül sem. Szinte biztosra veszem, a hatalmat
gyakorlók között lévõ idegenszívûek tudatosan dolgoznak
ezügyekben is.

A trianoni kényszer jogi vitatandósága

A nemzetközi közjogi gyakorlat ismer olyan jogeseteket, mikor néhány
évtized alatt egy ország elbirtokol egy területet a szomszédos
országtól, de irányadó az "emberemlékezet óta való" birtoklás az
elbirtoklásnál. Ezen kifejezés tartalmát egy konkrét ügyben 99 évben
határozta meg bíróság. Márpedig 1920+99=2019.

Vagyis ha nem akarjuk, hogy Románia hivatkozhasson az elbirtoklás
jogi kategóriájára, akkor még 20 évünk van a trianoni békediktátum
minden célszerű és üdvös eszközzel való vitatására, hatályon kívül
helyezésének kezdeményezésére. Ilyen jogi eszköz volna, ha
mondjuk nemzetközi bíróság elõtt kül- és belpolitikai egyeztetések
után, a politikai és népakarat egységével Magyarország
elõterjesztené igényét, pl. az elbirtoklás meg nem történtére, a
semmisségre, kényszerre, fenyegetésre, a nemzetközi jogi helyzet
utólagos jelentõs megváltozására (a clausula rebus sic stantibus jogi
kategóriájára gondolok), természeti egységességre, stb.
hivatkozással. Ehhez persze egy szerencsés kül- és belpolitikai
helyzet, és véghezvivõ emberek is kellenek. Dr. Zétényi Zsolt barátom
írja (A szentkorona-eszme mai értelme c. könyvében): "A magyar ügy
igazsága nyilvánvalóvá, kézenfekvõvé teendõ. El kell érnünk, hogy
senki ne kapja fel a fejét Magyarországon tudatlanul vagy
ellenszenvvel, ha Trianont vagy a határon túli magyarokat emlegetik.
A magyar ügyet mindennapossá kell tennünk, idõszerűvé kell
tennünk. A "helyzetkövetõ, a racionális" nemzetellenes politika rossz,
káros és pusztító eredményeit cseréljük fel teremtõ eredményekre.
Magyar rendezési javaslatra van szükség. A javaslat képviselõje és
elõterjesztõje a magyar állam." – kellene legyen. Természetesnek kell
vetetni a világ számára a trianoni kényszer tarthatatlanságát a sajtó,
oktatás útján. Abnormális az, hogy ha valaki ma felveti a trianoni
kényszer kulturált, békés és igazságos revíziójának kérdését (pl. az
önálló Erdélyország gondolata), rögtön támadják bel- és külföldön. A
szent-korona eszme az, aminek aktualizálásával igenis eredményt kell
elérnie Magyarországnak a trianoni kényszerrel szemben.

A Szovjetunió szétszakadt, akárcsak Jugoszlávia, Csehszlovákia. A
két német állam egyesült. Európában még legalább egy nagy
változás várat magára: Magyarország területeinek és népeinek
sorsrendezése az igazságosság és célszerûség alapján. El kell jönnie
egy ilyen alkalomnak. Magyarországról közhely: a saját területe veszi
körbe. Ott pedig idegen államhatalmak sanyargatják a magyarokat.
(Pl. Romániában nem lehet vezetõ állású, vagy pl. rendõr, aki
magyar; torz magyar történelmet tanítanak az iskolákban, amibõl
sugárzik a magyargyûlölet, ordít a primitív, sunyi hamisítás.) Ez nem
rossz értelemben vett nacionalizmus! Ez patriotizmus, a sajátunkhoz
való természetes ragaszkodás. Bitang, aki sanyargatott rokonai
sorsát javítani nem akarja, elvett õsjavait veszni hagyja! Hozzá kell
szokni nagyban is e gondolatokhoz.

Szent István király "furfangja"

A Tripartitumnak van egy része, mely arról szól, hogy a római
zsidókeresztény (a kifejezés értelme: zsidó észjárású
vallásmagyarázaton alapuló) pápának miért nincs hatalma
Magyarországon az egyházi hivatalok adományozásának formális
megerõsítésén kívül (és miért csak a mindenkori magyar királynak).
Négy oka van ennek Werbõczy szerint: 1. Az egyházalapítást mindig
magyar királyok végezték, akiket ez a jog megillet. 2. A
kereszténységet a magyarok nem apostoli-pápai hatásra, hanem
Szent István intézkedése következtében vették fel, innen a király és
apostol kettõs státusza és keresztje. 3. Törvényes elévülés okából,
mert több mint 500 éven át nem a pápa gyakorolta az egyházi
hivatalok adományozásának jogát, hanem a mindenkori magyar
királyok. 4. A konstanczi zsinat a magyar királyok egyházi hivatal-
adományozási jogát megerõsítette, eskü alatti fogadással biztosította
és bullába foglalta. Tehát Szent István rájöhetett, hogy ha saját maga
lép fel mint apostol, megelõzve a pápát, akkor a pápa alá is tartozik
majd az ország, meg nem is. Jelképesen talán alá tartozik a felvetetett
vallásával, de valóságosan nem, mert a pápa tényleges hatalmat
gyakorolni nem tud Magyarországon, az ország belügyeibe
beavatkozni nem tud, mert erre nincs joga. Feltételezem, lehetséges,
hogy ez tudatos szentistváni "furfang" volt, a király elõre megóvta az
országot a pápai függõségtõl, örök szuverenitást szerzett. Másik
kérdés, hogy Szent István történelmi szerepe ellentmondásos
értelmezésû a kutatók között, de ezt most nem részletezem.

"A másság tisztelete" félreértelmezett szentistváni intelmérõl

Szent István Intelmeirõl Badiny Jós Ferenc sumerológus nyelvész,
történész professzor azt véli: hamisítvány. Mások ezt nem osztják.
Utóbbiak figyelmébe, fõleg, ha idegenszívûek: Mályusz Elemér
történész a század elején írt cikkében kimutatja, hogy az "az
egynyelvû és egyszokású ország gyarló és törékeny" mondat
"ország" szava (szándékosan?) helytelen fordítású! Ugyanis ott a
latin szövegben a "regnum" szó áll. Szent István idejében a "regnum"
szó nem "ország" jelentésû volt, hanem azt jelentette, hogy "királyi
udvar", vagy "királyi tanácsadó testület". Vagyis jóval szûkebb,
speciális értelemben használták a szót! Így a mondat értelme teljesen
megváltozik erre: "az egynyelvû és egyszokású királyi tanácsadó
testület gyarló és törékeny". Ez azt akarja kifejezni, hogy tanácsadó
testületedet úgy állítsd össze, hogy minél tágabb legyen információs
alapod. Ezzel már teljesen egybecseng, hogy Atilla fejedelmünk
udvarában minden vallás papja (vagyis tudósa) megtalálható volt.
meghallgatta õket mint "szakértõket", de õ maga döntött mindig. Ez
különben a józan ész logikája. Vagyis amit Niccoló Machiavelli 1513-
ban a Fejedelem c. mûvében a XXIII. fejezetben leír (szó szerint: a
fejedelem "hívjon udvarába bölcs személyeket,…meg kell hallgatnia
vélekedésüket, dönteni azonban maga döntsön"), azt a mi
uralkodóink már gyakorolták a Kárpát-medencében több száz évvel
korábban, és akkor még nem említettük a még õsibb, a nem a
Kárpát-medencében élt õseinket! Mégis Macchiavelli lett a világsztár
filozófus, "az elsõ politológus". Kocsis István az "A szakrális
fejedelem" c., a Magyar Szent Koronáról írt könyvében egyébként
okos feltételezéssel úgy is fogja fel ezt az intelemértelmet, hogy
ebben Szent István utódai figyelmébe ajánlja a szakrális
világkirálysági gondolatot, vagyis hogy a magyar királynak méltónak
kell lennie az egységes keresztény birodalom vezetésére, melyben
egységben van Magyarország és az önként csatlakozó országok,
népek (mint "mások") összessége, és ez az új "világnemzet" azonos
volna a kereszténnyé váló emberiséggel. Ez nem összetévesztendõ a
kozmopolitizmussal! Magyarország vezetõ szerepét az keletkezteti,
hogy felette nyitott maradhatott az Ég Kapuja. Lásd: a Pilis hegység
jelentõségét, különlegességét! (Itt idézem, amit Werbõczy a
zsidóknak a keresztények ellenében teendõ, perbeni esküjéhez ír: "A
zsidóknak az õ jogaikra nézve többféle és különbözõ és több helyen
az üdvösséggel ellenkezõ kiváltságaik vannak..." "…a zsidónak
magára rövid köntöst vagy palástot öltve és fején zsidó kalapot
viselve a nap felé kell fordulnia és mezítláb állania, ki is a
törvénykönyvet (melyet Mózes táblájának neveznek) kezével érintse
és tartsa és ezeket mondja:" – s jön az eskü konkrét szövege (III.
rész, 36. czim). Itt ennyit a "másságot nem tisztelõ", "szélsõséges",
"antiszemita", "nacionalista", sõt: Pista Werbõczyrõl. Ugyanis e
megkülönböztetés a vallási, fajtabeli másság elfogadását jelentette,
szabad vallásgyakorlást a nem magyar "mások" részére! Más
országokban ez sokkal késõbbtõl valósult meg!)

A nem finnugor származás-elméletekrõl, valós õstörténetünk
kutatásának mai jelentõségérõl

Fõleg a magyarérzelmû olvasóknak kell tudniuk, hogy a magyar
õstörténetnek van másik elmélete, kutatási ága is, mint a finnugor. A
finnugorizmust a múlt század végén a Habsburgok és azok bérencei,
az Akadémia bizonyos idegenszívû tudósai honosították meg
magyargyûlöletbõl, azt akarva, nehogy tudjunk hihetetlenül dicsõ
múltunkról; koszos, primitív, kulturálatlan, barbár jurtalakó õsöket
véljünk. Vannak kutatók, akik más, sokkal õsibb gyökérbõl eredeztetik
a sokkal fényesebb történelmünket, mely az emberiség
kultúrabölcsõjéig vezet vissza! Õket egyszerûsítõen nevezzük el itt
"antifinnugoristák"-nak. Az idegenszívûek, akik tudnak a mi valódi
történelmünkrõl, azért gyûlölnek minket, mert tudják annak nagy
valószínûségét, hogy a Föld elsõ, írott kultúrát hordozó, államalkotó
népe vagyunk, minden mûveltség alapja tõlünk eredhet. Továbbá
annak a szeretetre (és nem a testvérgyilkolásra, az erõsebb
gyengébbet eltipró kegyetlenségére, a gyûlöletre: a Káin-Ábel-elvre,
szemet szemért-elvre) épülõ egyistenhitnek a letéteményesei és
lelkünkben élõ hordozói vagyunk, melynek ma is bennünk élõ
üzenete maga az élõ Jézus. Hiszen Jézus nem halott: él az igazak és
jók lelkében. (Leginkább a (tudás-)mag-urakban=magyarokban.) Az
antifinnugoristák, a magyar történelmet, származáskutatást néha már
az ezoterikus ("titkos") tudományokba hajlóan gyakorló, általam
ismert élõ és már nem élõ képviselõi közül néhány: Badiny Jós
Ferenc, Baráth Tibor, Bobula Ida, Szántai Lajos, Kovács András,
Csicsáky Jenõ, Pap Gábor, Csomor Lajos, Dr. Oláh Béla, Endrey
Antal, Zakar András, Marton Veronika, Padányi Viktor, Lange Irén.
Írásaik, tudományos bizonyítékaik, elõadásaik megismerendõk, mert
a médiákban igen keveset hallani róluk; tudásuk viszont
pontosítandó, gyarapítandó, összehangolandó. Idegen tollakkal
ékeskedni nem kívánok, mivel szakmám a jogászkodás, én csak
felhívom a figyelmet rájuk és más antifinnugoristákra, különösen a
Mesterházy Zsolt által szerkesztett "A magyar õstörténet kincsestára"
c. kötetet ajánlva. (E szerzõk könyvei nagyrészt pl. a Püskinél
kaphatók.) Mint látható, Werbõczy és a magyarok mind
"antifinnugoristák" voltak, egészen a finnugor-elmélet célzatosan
nemzetmúlt-romboló, kényszerrel való bevezetéséig.

Badiny Jós Ferenc sumerológus, nyelvész-történész professzor
kutatásai bizonyítják, hogy Jézus nem zsidó, hanem vérünkbõl való
pártus (szkíta-hun) herceg volt, vagyis Jézus vérrokonai vagyunk.
Isten kiválasztott népe tehát a magyar, hiszen közülünk való
hercegnõ lett Isten gyermekének anyja. Az Árpád-házi (Turul=fényfiú)
királyok Jézus családjából származók. Titkos vatikáni iratokban
megírják igaz történelmünket is, de azt elõlünk, az egész világ elõl
eltitkolják, mert mi a nyugati kultúrkörnél magasabb, õsibb kultúrát
hordozunk. A sumérok (a Káldea-beli nép) azonos a magyarokkal. A
legõsibb magyar nyelvbõl származik a sumér (káld) nyelv, melynek
továbbfejlõdött változata a mai magyar nyelv. A Tatárlakán, Erdély
közepén talált, helyi agyagból helyben kiégetett, magyar közvélemény
elõtt ismeretlen kis táblákon magyar rovásírás a bizonyítéka annak,
hogy a Kárpát-medencét legalább 7000 éve magyar nép lakta,
írástudásából következtethetõ államalkotó képessége. Külföldi tudós
tartja konkrét kutatásai, bizonyítékai alapján, hogy a magyar nép és
nyelv a legõsibb a világon, mert a Kárpát-medencét már a
mezolitikumban (10 ezer éve) is magyar nép lakta. A palesztinai
Szkítia alapítói azok a galileai "gojimok" (goj=ellenség, idegen,
nemzsidó), akiket a zsidók mindig üldöztek, öltek. A zsidók a
kényelmes, õseink állama alatti "fogságuk" alatt beépítették saját
vallásukba az õsi hitvilágunk, kultúránk kincseit, elemét, onnantól
sajátjukként a mai napig feltüntetve. A hatágú csillag a kétszeres: égi
és földi tökéletesség jelképe, az ötágú csillag a Nagyboldogasszony
õsi jelképe, mindkettõt plagizálták, lopták használóik. A Talmud utálja,
szidalmazza Jézust. Az Orion, az esztergomi oroszlánok és a Gízai
piramisok magyar vonatkozásúak, mondanivalójuk összefügg; a
Szfinx eredeti neve: Hun. (L.: Jézus király a pártus herceg, A káld-
pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása c., stb. könyveit.) (A
sumér-magyar egyezõség az õsi szógyököket számítógéppel
vizsgálva: 63 %-os. L: Dr. Oláh Béla: Édes magyar nyelvünk szumír
eredete.)

Baráth Tibor professzor kimutatta, hogy ama õsi ókori egyiptomi nép
a hun-magyar volt, a hieroglífák magyar nyelvûek, fordításokat közöl
belõlük. A mai "mûvelt Nyugat" valójában: volt barbár népek, kik a mi
õsi kultúránkból kapták kulturális alapjaikat. A mai Közel-keletrõl a
barbár sémita népek támadásai, millióink legyilkolása miatt kellett
elmenekülnünk. (L.: A magyar népek õstörténete c. könyve.)

Kovács András táltostanár gyógyításainak eredményein túl hirdeti
Csicsáky Jenõ nyomdokán, hogy a Csendes-óceán közepén létezett
nagy kontinensrõl, Mu-ról származunk, ahol már 70000 (hetvenezer)
éve íráson alapuló fejlett civilizációnk volt, Mu azonban elsüllyedt, a
túlélõk szétrajzottak a mai Japán, távol-kelet felé, illetve Amerika felé,
aholis a Maya (=Magya=Magyar) népként ismertek. (Néhány évtizede
magyar utazók Közép-Amerikában az ottani indiánokkal magyarul
beszélgettek.) Onnan tovább Egyiptom, a Tigris-Eufrátesz vidékére.
Az õsi múltat rengeteg magyar városnév is õrzi világszerte. Az
egyiptomiak magukat Atlantisz népe leszármazottainak tartották. Már
akkor közvetlen kapcsolatunk volt a Kárpát-medencével, vagyis már
benépesítettük azt. Atilla fejedelem ugyanaz a fajta volt, mint az
Árpád vezér-féle honfoglaló magyarok. Ezért értelmetlen
túldimenzionálni a 896-os honfoglalásként ismert bejövetelt, hiszen
elõtte már több ezer éve már itt voltunk, csak épp 896-ban is jöttek a
többiekhez még többen. Õsi, isteni tehetségünk olyan képességekkel
áldott meg minket, amik a világon egyedülállóak: gondolattal
gyógyítani, nem látható energiákat, aurát meglátni és használni.
Szerveket lehet szellemgyógyászattal teremteni. Ezeket cselekedte
maga Jézus is, aki a táltosok táltosa. Több szentet adtunk a világnak,
mint a világ összes többi népe. Szent királyaink voltak, akik halálukkor
fénnyé váltak, mint Jézus. Õsi keresztény vallásunkat váltotta fel a
szentistváni zsidókeresztény vallás. Eredeti imánk a Napatyához, a
Földanyához és a Fény-Fiúhoz való fohászkodás volt, ez a magyar
szentháromság. A Kárpát-medence megszentelt hely, a Földanya
kisugárzása itt jelöli ki a világ "közepét", a Pólust, mai nevén Pilist,
Dobogókõ közelében található meg a Földgolyó legnagyobb pozitív
földsugárzási keresztpontja. A Szent Koronával szellemi kapcsolat
vehetõ fel, a Korona leginkább Visegrádon érezné jól magát, de nem
látható helyen tárolva, a történelem folyamán a koronaõrök mindig is
rejtetten õrizték mint szentséget. A magyar uralkodók nem véletlenül
a Pilist választották székhelynek, a régi Buda, Fehérvár nem azonos
a maiakkal. Az emberi faj DNS-ének adott hosszegységen 2-3
csavarodása van, míg a magyarnak (és japánnak, akikkel távoli
rokonok vagyunk) 9, ami megegyezõ a Szíriuszról a Földre jövõ fény
megcsavarodási számával. Ebbõl is származik a magyar elme, lélek,
szellem kivételes volta, kozmikus származása, a magyarok
"beválasztottsága". Az Orion csillagképbõl való származásunk
misztériumára utal többek közt a három Gízai nagy piramis és a
Pilisben bizonyos helyek pozíciója, léte is. Ezt a tudást az új kor, a
teljes napfogyatkozást követõ, a Halakat felváltó Vízöntõ korszak
felszínre hozza, gyõzni engedi.

Noszlopi Németh Péter régész (1907-1971): Az Árpád-kori Buda
nyomai a Pilisben c. könyvében (melyre a szakma felháborodással
reagált elõterjesztésekor, 1955-ben) írja: "Leletek és adatok
sokasága igazolja, hogy az õsi városközpont, melyet Anonymus,
Kézai, a Képes Krónika stb. Budának, Atilla városának, Õs-Buda
várának, Vetus Budának, Alba Regiának, Etzelburgnak, Herculiának
vagy Sicambriának mond, nem a mai Óbuda-Aquincum területén,
hanem az Esztergom-Dömös-Pilisarót-Visegrád-Pilisszentkereszt
határolta területen létezett valamikor. Az Árpád-kori magyar királyok
szûkebb hazája a Pilis volt. A mai Buda területe csak késõbb
kaphatott jelentõséget az államszervezésben. Atilla halála óta 61
alkalommal volt Magyarországon olyan földrengés, mely a Pilis
hegységet érintette. Kézai krónikája igazolja, hogy a 896-os
honfoglalás idején Szobbal szemben, a mai Pilismarót környékén volt
– a XIII. század szellemi vezetõinek tudomása szerint – az ország
központi vára, az ország vezetõinek székhelye, a királyi központ.
Óbuda=Alt-Ofen=Ó-Pest. Amikor a XIII. század végén, a XIV. század
elején a királyi udvar megalkotta a mai Buda területén új székhelyét,
akkor kezdték új Budának nevezni a római romok között élõ lakosság
régi otthonát. A köznyelv Pestnek nevezi ma is a fõvárost.
Pesthidegkút neve úgyszólván kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy
ez a terület régen Pest néven volt ismert." Tehát azt is felül kell
vizsgálnunk, hogy a magyar királyok központja hol volt (nem a mai
Buda, illetve Székesfehérvár területén), s miért volt ott, a Pilisben.
(Kovács András válasza erre egyértelmû: mert ott pozitív
földsugárzási helyek találkozása van, kozmikus kiválasztottságunk
jeleként, a földsugárzás pedig át nem helyezhetõ, le nem
rombolható.)

Sashegyi Sándor régész (1900-1958): Holdvilágárok c. tanulmányára
is felhívom a figyelmet, mely egybecseng a Pilis jelentõségét
kutatások, bizonyítékok alapján vallókkal. Sashegyi a Pilisben Árpád-
kori mesterséges építkezésre utaló kultuszhelyet, Árpád fejedelem
régen keresett sírhelyét találta meg 1941-ben folytatott ásatásai
során, mely ásatások igen sok adminisztratív és tudományos
"hivatalos" ellenszenvbõl fakadó nehézségbe ütköztek, félbe is
maradtak. "Félnek, de nagyon félnek sokan!" – írta Sashegyi az
akadályozó erõknek az igazságtól és az ehhez még nem szokottak
számára megdöbbentõen, szó szerint (!) csodás, az emberiség
hajnaláig visszanyúló dicsõ magyar múlttól való elemi félelmérõl…

Sir John Bowling nyelvtudós viszonylag ismert írását hadd idézzem: "A
magyar nyelv eredete nagyon messzire megy vissza. Rendkívül
különleges módon fejlõdött és struktúrája visszanyúlik arra az idõre,
mikor még a jelenleg Európában beszélt nyelvek nem léteztek. A
magyar nyelv egy tömör kõdarab, melyen a viharok a legcsekélyebb
karcolást sem hagyták. Nincs szüksége senkire, nem kölcsönöz s
nem von vissza, nem ad és nem vesz el senkitõl. Ez a nyelv a
legrégibb, a legdicsõségesebb monumentje egy nemzeti
egyeduralomnak és szellemi függetlenségnek. Amit a tudósok nem
tudnak megoldani, elhanyagolják, úgy a nyelvkutatásban, mint a
régészetben… A magyar nyelv eredete ennél ((az egyiptomi
templomok építésének csodálatosságánál)) sokkal csodálatosabb
fenomén. Aki megoldja, isteni titkot fog analizálni és a titkok elsõ
tézise ez: Kezdetben vala a szó és a szó Istennél volt és a szó lett az
Isten."

Lange Irén Németországban élõ nyelvkutató egy hagyománytörõ
nyelvészeti módszerrel vizsgálja napjainkban a magyarság
eredetének és kapcsolatainak kérdését. "Nem a fákat vizsgálja,
hanem magát az erdõt." A magyar nyelv világszemléletét, logikai
szerkezetét, lelkületét, szellemiségét, értékrendjét összességében
nézi, megállapítva róla a következõket: 1. Szelektív közlésmód: Az
evidencia elve: nyelvünk lényegretörõ, az egyértelmût mellõzi. A
létigét fõszabályként mellõzzük, jelentését leginkább ragokba építjük.
Vándorlásunk során csak azzal bõvítettük szókincsünket, ami a
korábbiakhoz képest szokatlan, eltérõ volt. A többesszám ragját a
számnevek után elhagyjuk, ezzel is a zseniálisan egyszerûsítünk.
Nincs több fajta múlt idõnk, mint pl. az angolnak, mert mi így is
árnyaltan tudunk kifejezni. Lényegmegragadás: Fontossági
sorrendben közöljük az információkat, pl. a névírásunk (ez a
"Hungarian Notation"): elõl a családnév van mint ritkább megnevezõ
szó, s utána a keresztnév, mint tömeges megjelenésû szó. A
számneveket a nagyobb helyiértékûnél kezdjük, a kisebb felé
haladva. Nyelvünk figyelemterelõ: belsõ logikája olyan, hogy az
egyértelmû dolgokat meg sem említjük, legfeljebb különleges
esetekben utalunk rá, s a nem evidens információknál a
leglényegesebb felõl halad a leglényegtelenebb felé. Ez mutatkozik
meg a hanglejtésnél is: a magasból a mélybe tart, a magas hangszín
a fontosabb információkat hordozó. Nem "éneklõ" a nyelvünk, mint az
indogermánoké. A magyarnyelvû ember a fenti hozzáállásával
óhatatlanul – legalább nyelvileg – abban a szellemben nevelkedik,
hogy odafigyeljen a másik mondandójára. 2. Tulajdonszemlélet: Az
indogermán haben/have, vagyis a kényszeredett hatású "birtokol" szó
alkalmazása helyett alázatosan nézi nyelvünk azt, amit a Teremtõtõl
kapott, mint aki érzi, tudja, hogy ez csak kölcsön van; az ilyen
hozzáállás láttán a materialista lelki beállítottságú indogermán
megzavarodik. 3. Holisztikus (egységes szemlélést hirdetõ)
világszemlélet: A nemiséget egységesen szemléli, a szavak nemekre
való felosztását értelmetlennek tartja, ami helytálló nyelvileg (az
egyszerûség elve), biológiailag (egymás nélkül a férfi és a nõ nem
tud szaporodni, együtt egységes egész: ember), társadalmilag is
(kiegészítõ szerepek, vérmérsékletek, erõsségek). A csoportosítás
vonzza az osztályozást, az pedig a hátrányos megkülönböztetést. Az
indogermánok ezért szorultak rá az ún. emancipációra… Tömeges
képzõdmények nyelvi kezelése: egységként fogja fel az olyan
képzõdményeket, amelyekbõl több mint kettõ van, pl. köröm, haj,
szõr. A páros szerveket is zseniálisan egységként kezeli: a dolgok
végsõ célját, igazi, biológiai funkcióját, és nem csak a szemmel
látható felületes benyomást fogalmazza meg, mint az indogermánok,
hiszen "kétkimenetû", de egyfunkciójú szervek ezek. (Összevetendõ
itt a velünk ellentétben a külsõségekre összpontosító nyelvek között
is szélsõséges angol nyelv, amely ráadásul olyan szavakat is többes
számba rak, mint pl. olló, nadrág, szemüveg…! A finn sem velünk
rokon szemléletû, de egyetlen egy más nyelv sem!) Irén ókori írók
szkítákról-szittyákról szóló ilyen leírására bukkant: "A szkíta ember
szerény; érdektelen az anyagi dolgokban, teljeskörûen ésszerû,
becsületes, õszinte, a legmesszebbmenõen következetes – még az
adott szóban is, ármánytalanul szókimondó, természete békés – amíg
idegenek nem háborgatják meg saját rendjét; bölcs". Megállapította,
hogy ez a saját kutatási karakterizálási következtetésével egyezõ: a
magyar nyelv embere összességében látó világszemléletû,
mindennek a végsõ rendeltetését, célját nézi, társadalmilag az
egyenjogúságot tiszteli, tele van idealizmussal, mert normáit és
ideáljait magátólértetõdõnek veszi; hevessé is válhat, de sosem
vandállá; alapvetõen egyenes, becsületes, született "antidiplomata",
mert nyílt, szókimondó, szinte naivan õszinte, mert magából indul ki;
figyelemre, figyelmességre és nagyon logikus, lényegretörõ
gondolkodásra nevel, gyakorlatias, és emiatt ha kell, hatékonyan
tömörít, radikálisan töröl szövegébõl mindent, ami a legkisebb
mértékben is magátólértetõdõ, elvárja beszélgetõpartnere vele való
gondolkodását, maga nem él vissza a másik türelmével; de ha van
ideje – elõbbieket ellensúlyozandó: szeret csevegni, színezni, cifrázni,
játszani. Nyelve alapján a mai magyarnyelvû ember – is –
önkéntelenül ilyen, szinte krisztusian példás. Laertius Diogenes írja:
"ha szabadon beszélt valaki, azt mondták róla, a skytha beszédmódot
utánozza".

Szerintem ez összecseng Bowling szavaival, megerõsítve a magyar
nyelv és személyiség egyediségét, magasrendûségét, világõsiségét,
a finnugor származás cáfolatát. Megjegyzem: nyelvében él a nemzet!
A nyelvünk is, és az igenis létezõ, kézzelfogható, de szándékosan
hiányosan kutatott régészeti emlékek is, és mi magunk is lelkeinkkel,
szellemeinkkel együtt eltüntethetetlen, kiirthatatlan bizonyítékok
vagyunk õsiségünkre! A Magyarok Istenének áldása legyen ezen
tudós emberek tevékenységén, kutatásaik eredményei kerüljenek
összhangba egymással és az igazsággal. A magyargyûlölõk által
tiltott és utált tanoknak, kutatásoknak, régészeti, nyelvészeti
eredményeknek a fénye kell megvilágítsa a harmadik évezred
magyar jövõjét szerintem. A magyar jólét szellemi szinten építhetõ fel
leghamarabb: ha tömegesen, társadalmi szinten tisztában leszünk
igazi múltunkkal, ha az iránt nem lesznek magyarok milliói
közömbösek, az magától megteremti a jövõépítõ erõnket. A múltra a
jövõért van szükség, mert a dicsõ múlt teremtõ erejû, mozgósító, ha
kellõen ismertetik a társadalommal. Az igazság tudata erõt, az erõ
döntésbirtoklást keletkeztet, ami maga a hatalom. A hatalomért pedig
nem kuncsorogni, nem áhítozni kell a saját hazánkban, hanem azt
megragadni és azzal élni kell a jó érdekében, a Magyarok Jézusa
nevében, a magyar érdekekért. Hiszen úgy látszik, bizonyíthatóan
szakrális világküldetésünk van.

Kéretik utánaolvasni a fentieknek! A magyar Szentháromságot év-
tízezredek óta hívõ-követõ, "fényvivõ-fénylátó", "pogány" magyarokat,
de a többit is szólítom: veszélyben vagyunk, most szerezhetõ
nemesség tettekkel! A búvópatakok folyóvá kell egyesüljenek. A
magyargyûlölõk kinevetik majd e cikkemet és fantáziálásnak,
magyarkodásnak, nacionalistának minõsítik majd, de lelkükben az
igazságkeresés és -találás szellõjétõl "félni, nagyon félni fognak".
Magyar elsõsorban az, aki magyarlelkû, másodsorban az a
genetikailag magyarságot hordozó, aki képes magyarlelkûvé is válni.

A Föld legrégibb írásának, az egyik, kb. 7000 éves tatárlaki, erdélyi
agyagtáblának rovásírásos, magyar nyelvû imájával búcsúzva: "A
minden titkot ismerõ dicsõ Nagyasszony vigyázó két szeme óvjon
Napatyánk fényében!".

Budapest, 1999. okt. 23 – dec. 11.

Dr. Grespik László ügyvéd

*Eddig a cikk teljes, szabdalatlan, félremagyarázhatatlan és torzítatlan
változata. Megjelent a Magyar Demokrata címû országos hetilapban
(1999/51., 52., 2000/1.) folytatásban, 3 részletben, bár a lapban
bizonyos, elõzetes beleegyezésem nélküli módosításokkal, alcím-
elhagyásokkal és szerkesztõi megjegyzésekkel.

Budapest, 2000. február 1.

**További fejlemény, hogy a Magyar Demokrata 2000/14. száma a
"Tükörben a Demokrata" c. cikkében írja, hogy az olvasók által
kitöltött kérdöívek összesítése alapján ez a cikk (mármint a kissé
módosított, három részre szabdalt és csonkább változata, a "Szkíták
törvénye" címmel) a 4. legjobb írás lett az összes közül

***

Dr. Benkő István

Keleti magyarok

(Ellenszélben)

"Ünnepnapja ez a magyar tudománynak" mondta Harmatta János
akadémikus Benkő Mihály 2001-ben megjelentett „Julianus
nyomdokain Ázsiában” című, színes fényképekkel gazdagon illusztrált
könyvének bemutatóján, melyben a Nyugat-Mongóliában, Bajan Ölgij
megyében, a mongóliai kazakok központi szálláshelyén felfedezett
magyar/mazsar néptöredékről adott hírt. A könyv előszavát az említett
nemzetközi hírű tudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes
tagja, a Francia és az Osztrák Tudományos Akadémia levelező tagja,
az Akadémiai Aranyérem kitüntetettje, számtalan más tudományos
fokozat és kitüntetés birtokosa írta. Megjegyezném, hogy Harmatta
János 2004-ben hunyt el. Tehát 2001-ben még „élő oroszlán” volt,
így senkinek sem jutott eszébe belerúgni, amit 2006-9-ben aztán
többen is megtettek, a nagy tudóst többek között „Benkő Mihály
hathatós, akadémikushoz nem méltó támogatásával” vádolva.

A kazak-magyarokkal kapcsolatos felfedezések ugyanis nem arattak
osztatlan sikert a hivatalos tudományos körökben. Rövidesen
megindultak a szervezettnek tűnő ellenakciók „korifeusi”
nyilatkozatok, „tudományos” cáfolatok, valamint aknamunka
formájában. A tudományos szenzáció hivatalos, állami elismerése
elmaradt, a nyomtatott és elektronikus média sem adta közre széles
körben a hírt. Néhány cikk megjelenése után a témát „felkapó”
újságírók a későbbiekben mintha elvesztették volna érdeklődésüket.
A médiatámogatás elhalványulása és a hivatalos tudományos körök
lejárató tevékenysége között korrelációt vélünk felfedezni.

Mielőtt rátérnénk a kutatómunka eredményeinek itthoni
fogadtatásával kapcsolatos fejleményekre néhány tudománytörténeti
előzményt ismertetünk.
Benkő Mihály kutatásait a keleti magyarok között több, mint egy
évtizedes terepmunka előzte meg a Mongol Altajban. A kutató
akkoriban történeti-régészeti-néprajzi kérdésekkel, pontosabban a
honfoglaló magyarok temetkezési szokásainak máig fennmaradt,
keleti párhuzamaival foglalkozott. 1986 óta kutatta a finnugornak
tekintett ősmagyar halotti maszktípus (selyemre, bőrre varrott szem-
és szájlemezek) belső-ázsiai (hun-türk) eredetét. [Vö.: Benkő Mihály,
Halotti maszk és sírobulus. A honfoglaló magyarok halotti álarcának
eredetéről. Antik Tanulmányok 33:2(1987-1988) pp. 169-200; Mihály
Benkő, Burial masks of mounted Nomadic peoples…Acta Orientalia
Academiae Scientarium Hungariae, XVI. (1992-93, 113-133].
Kutatásait elsősorban Harmatta János, Mándoky Kongur István,
László Gyula és Erdélyi István támogatták. 1990-ben Benkő Mihály
Belső-Ázsiába utazott, azért, hogy ennek a temetkezési szokásnak a
ma is élő formáit megismerje az északnyugat-mongóliai kazakok
között. Ezt követően évente legalább egy hónapot töltött a Mongol
Altajban. Kutatásainak eredményeiről „Nomád élet Közép-Ázsiában”
című, a korán elhunyt nagy turkológusnak, Mándoky Kongur
Istvánnak szentelt könyvében (Budapest, 1998) számolt be. A könyv
ajánlását László Gyula régészprofesszor írta, az író tudományos
konzultánsai László Gyula, Ecsedy Ildikó és Dmitrij D. Vasziljev voltak.
Benkő Mihály a nyugat-mongóliai kazakok között élő mazsarokkal
ennek a kutatásnak a kapcsán találkozott, és ezután írta meg róluk
szóló, a bevezetőnkben említett, „Julianus nyomdokain Ázsiában”
című, 2001-ben megjelent könyvét.

Benkő Mihály munkája - neves alapítványok, például a British
Academy Stein Arnold Exploration Fund-ja, továbbá a Kazak
Akadémia Keletkutató Intézete és a Kazahsztáni Magyar
Nagykövetség támogatásával - 2001. után is sikeresen folytatódott
Kazahsztánban és Nyugat-Szibériában. További keleti magyar
néptöredékeket, létüket és múltjukat igazoló írásos bizonyítékokat tárt
fel. Egymás után jelentek meg az eredményeket ismertető könyvei: A
Torgaji Madiarok (Budapest, 2003) Erdélyi István régészprofesszor
előszavával; Benkő Mihály-Babakumar Khinayat: A keleti magyarság
írott emlékeiből (Budapest, 2007); Magyar-kipcsakok (Budapest,
2008), és tudományos publikációi az „Eleink” őstörténeti folyóiratban.
Eredményeit kiegészítette a Kárpát-medencei magyarsággal fennálló
genetikai kapcsolatok bizonyítása, amit dr. Bíró András Zsolt végzett
[American Yournal of Physical Anthropology 189:805-810 (2009): A
Y-Chromosomal Comparison of the Madjars (Kazakhstan) and the
Magyars (Hungary)].

Mindez azonban - mint említettük - lényegében viszhang, elismerés
nélkül maradt. Ez hasonló volt dr. Tóth Tibor antropológus (+1992)
1965-ös bejelentésének fogadtatásához, miután ő az Észak- Nyugat-
Kazahsztáni Torgaj-vidéken és Üzbegisztánban a Kaska-Darja
mentén fedezett fel keleti magyar néptöredéket [Tóth Tibor: Az
ősmagyarok mai relictumáról. Előzetes beszámoló. In: A TTM
Embertani Tár közleményei, 1966, 283–299.]. Ugyancsak nagyobb
visszhang nélkül maradtak Mándoky Kongur István turkológus
kutatásai, aki a baskíriai magyar törzsekről publikált cikket [(Mándoky
Kongur István: Magyar eredetű törzsek a baskíroknál, in: Tiszatáj,
XXX., 1976. (10) 41–44.].

Az említett lejárató akciót jelző első fecske a Tudósfórum (Kossuth
Rádió) 2006. II. 27-i adásában egy betelefonáló kérdésére adott
„tudományos” válasz volt.

A meghívott vendég, Fodor István régész többek között kifejtette,
hogy szerinte Benkő Mihály „valamiféle magor” törzsnév, vagyis „a
magyar népnévhez hasonlító törzs-, vagy nemzetségnevek” valamint
egy általa elképzelt kipcsak–magyar nyelvrokonság alapján „véli
felfedezni” a Kazak Köztársaságban a keleti magyar rokonokat.

Benkő Mihály a rádióműsorban elhangzottakra az Eleink - Magyar
Őstörténet folyóiratban reagált (Hozzászólás írásban c. cikk, in:
ELEINK – Magyar Őstörténet V. évfolyam, I. szám (9), 2006, 92–96.
old.). Meghökkentő kijelentésnek nevezte, hogy a kazakföldi keleti
magyarok eredetét bármiféle nyelvi adatokkal próbálná igazolni.
Felhívta a figyelmet arra, hogy ha valakit érdekel, hogy valójában mit
is állít a napjainkig fennmaradt ázsiai magyar néptöredékekről, azt
megismerheti tudományos-ismeretterjesztő és tudományos írásaiból,
amelyeket szerzőként, vagy kazak kutatótársával, Babakumar
Kinayattal együtt társszerzőként publikált. [Ezeknek a műveknek a
bibliográfiájában, jegyzeteiben megtalálható a téma magyar és
nemzetközi irodalomjegyzéke is.].

Ahogy említettük, a lejárató akció aknamunkaként is folytatódott.
Veres Péter, majd Halasy-Nagy Endre elektronikus leveleket írtak
többek között a Benkő Mihály tudományos cikkeit közlő folyóirat, az
"Eleink" főszerkesztőjének. A személyeskedő megjegyzéseket is
tartalmazó „bizalmas”, mószeroló levelek többek között Benkő Mihály
és Mándoky Kongur István tudományos kapcsolatáról közöltek légből
kapott állításokat. Például Halasy Nagy arról ír e-mailjében, hogy
Mándoky „enyhén szólva – lebeszélte Benkőt a keleti magyarok
kazakisztáni kutatásáról, mint alaptalanról”. A valóság ennek
homlokegyenest az ellenkezője volt. 1985-ben éppen Mándoky
Kongur István beszélte rá Benkő Mihályt arra, hogy ázsiai nomádok
között folytasson kutatásokat. Átadta neki ehhez helyi kapcsolatait is,
akikkel Benkő Mihály mindmáig dolgozik Ázsiában. Veres Péter és
Halasy, Somfai Kara Dávidra, kiváló török tudásáról ismert
néprajztudósra (nem nyelvészre) hivatkozva megírták az „Eleink”
szerkesztőjének, hogy az általuk „mad-i-járra” eltorzított etnikai név a
viselőinek vallási elkötelezettségét jelzi, jelentése Mohamed barátja,
és csak véletlenül hasonlít népnevünkhöz. Ahhoz, hogy leveleiket az
„Eleink” folyóirat olvasói levélként leközölje, és így válaszképesek
legyenek, sem Halasy-Nagy, sem Veres nem járultak hozzá. Veres
Péter levelének tartalmát azonban több, publikált előadásába is
beleszőtte [pl.: A magyar nép etnogenezise, különös tekintettel a
török népekkel való etnokulturális kapcsolatokra. in: Magyarország-
Azerbajdzsán: a kultúrák közeledése, Az első magyar-azerbajdzsáni
tudományos szimpózium előadásai Budapest. 2006 p. 84.].

Veres Péter írásainak hangvétele, zavaros és hanyag stílusa
önmagáért beszél, ezért néhány részletet az alábbiakban szó szerint
közlök:

"...A félreértés elkerülése végett ismételten megjegyezzük Benkő
Mihály úgynevezett „felfedezése" ez nem más, mint Sz. P. Tolsztov és
Sz. A. Tokarjev (1899-1985) stb. nézete, elég régóta a néprajzi
szakirodalomban jól ismert hipotézis, amelyre Tóth Tibor
antropológus is óvatosan hivatkozott, sőt jómagam is. Még pedig
jóval Benkő ún. „felfedezése" előtt, még a hetvenes évek elején.
Benkő Közép-Ázsiában élő kazakoknál külföldi kutatók által megtalált
mad-i-jár elnevezést mindenáron a magyar népelnevezéssel próbálja
összekombinálni. Ez nem más, mint egyes orosz tudósok régebbi
hipotézisének felelevenítése. Ezt a külföldi tudósok által javasolt
feltételezést régebben én is elfogadtam.

Csakhogy ezzel kapcsolatban jelenleg már komoly új tudományos
fejleményeknek vagyunk szemtanúi. Somfai Kara Dávid altaista
kollégám MTA Néprajzi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, aki a
török nyelvek ismert szakértőjeként nemrég felhívta a hazai kutatás
figyelmét arra, hogy a szóban forgó mad-i-jar török-perzsa kettős
szóösszetétel a kazah nyelvben sehogy sem utalhat a magyar
népnevünkre. Főleg azért nem, mert az említett kazah összetett szó
kifogástalan török-perzsa etimológiával rendelkezik. Bármennyire is
nem tetszik ez Benkőnek, aki köztudottan nem nyelvész és ezért nem
lehet döntőbírája az adott vitatott kérésnek, amelyet nem ő talált meg
és mindenestre etimológiáját nem képes értelmezni. Somfai Kara
Dávid véleménye szerint madijar kazah szóösszetétel voltaképpen
Mohamed próféta, az iszlám vallás alapítójának nevével áll közvetlen
etimológiai kapcsolatban. Mad- ~ Mat valójában Mohamed próféta
nevének rövidített formája, a -jar szó rendkívül elterjedt iráni,
pontosabban perzsa-tadzsik eredetű elterjedt kifejezés a török
nyelvekben, jelentése: „segítő, barát, kedvelő". Magyarán tehát
kazah nyelvben a madijar név etimológiájának szó szerinti jelentése:
„mohamedán, muszlim", pontosabban 'Mohamed segítője', vagy
'Mohamed barátja', illetve 'Mohamed kedvelője'...."

Veres Péter munkatársának, Somfai Kara Dávidnak a sehol le nem írt
ötletét komoly „új tudományos fejleményként” feltüntetni teljességgel
indokolatlan volt.

A genetikai kapcsolatra vonatkozó vizsgálat eredményét pedig a
következő - a józan észnek ellentmondó - érveléssel igyekszik
lesöpörni:

"Továbbmenően nemcsak félrevezető, hanem óriási téves
módszertani félreértés az is, ha valaki az etnogenezis kutatásban egy
konkrét szó etimológiáját genetikai elemzéssel, azaz génmarkereket
vizsgálva próbálja cáfolni vagy éppen alátámasztani. Ez voltaképpen
nem más, mint az interdiszpilínáris módszer lelkiismeretlen
félremagyarázása szenzációt hajszoló dilettánsak részéről. "(Ui. a
dilettánsok: Benkő és Bíró)

A néprajzos tudományos főmunkatárs szemrehányásai semmiképpen
nem jogosak. Először is: Benkő Mihály és Bíró András egymástól
teljesen függetlenül tevékenykednek. Továbbá: Benkő Mihály
senkinek az elméletét nem melegítette fel. Tóth Tibor eredményeit
igazolni, vagy cáfolni kívánó megállapításait terepkutatásaira és
forrásdokumentumokra építette. Azt, hogy Tóth Tibor 1965-ös torgaji
útját ismételte könyvének előszava, szövege, és képei is részletesen
tartalmazzák, hiszen ezért találkozott Tóth Tibor egykori kísérőjével,
Szejitbek Nurhánovval is.

Benkő Mihály: az „Eleinkben” megjelentetett cikkeiben kitért Veres
Péter és Halasy-Nagy Endre megjegyzéseire.

http://prherald.hu/cikk2.php?idc=20091104-211550
http://www.prherald.hu/cikk2.php?idc=20080728-
130823&id2=elso&idl=
2008-ban került sor Benkő Mihály Magyar-kipcsákok című új
könyvének bemutatására. A könyvbemutatón megjelent Molnár Ádám
turkológus közölte, hogy a Mahdi-yar etnikai névnek mindenhez lehet
köze, csak a Kárpát-medencei magyarokhoz nem, és erről a kérdés
szakértője, Baski Imre a Csodaszarvas könyvsorozatban fog
tudományos cikket megjelentetni.

Időközben a „Magyar kipcsakokról” „szakértőinek” álcázott kritika
jelent meg Gere Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa
tollából, melyet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Revizor c. weblapján
publikált. Ennek a „kritikának” nyilvánvaló célja az volt, hogy Benkő
Mihály többé ne kapjon NKA támogatást.

A kritika címe - Szaván fogott őstörténet - gunyoros, már rögtön jelzi
célját, Benkő Mihály felfedezésének megkérdőjelezését,
nevetségessé tételét. Tartalmában olyan szófordulatok találhatók,
hogy "érvekkel alig bizonyított", "romantikus történelemszemlélet
foglya". Végső konklúziója a következő: "a könyv szakmai színvonalát
tekintve – nagy jóindulattal is legfeljebb az alternatív kulturális
törekvések közé sorolható".

Benkő Mihály erre a „kritikára” is válaszolt:

http://www.prherald.hu/cikk2.php?idc=20080916-
115627&id2=elso&idl=

Válasza – Gere Zsolt cikkével együtt – megjelent a Turánban is
[2009 január-március, 116-124]

Ezt követően egy "Csőrösi Koma" című blog jelent meg az interneten
Baski Imre: Madjar vagyok, turista című nyitó cikkel. A cím Benkő
Mihályra utal, akit a szerző "önjelölt kutató"-nak nevez, mely ugyan
önmagában is sértőnek hangzik, de tekintettel a bevezetőben
említett, a kutatást kezdeményező, illetőleg támogató neves tudósra,
még csak nem is igaz. A blog elnevezése és a cikk címe alapján
megállapítható, hogy a blogot sajátjának valló "aáb" nicknevű, és a
Csőrösi Koma tagként megjelölt szerző nem tartja tiszteletben a
magyarok számára igen fontos tabukat, hanem szándékosan
heccelődik velük, és aki ezt szóvá teszi, azt hipokritának nevezi. A
blogra az internetes közösségi oldalakon (pl. IWIW) és más módon
kerestek hozzászólókat. Mint ismert, a hasonló közösségi oldalak
egymás barátainak kapcsolatrendszerét teszik hozzáférhetővé. Ennek
megfelelő volt a hozzászólások többsége is. Az esetleges
ellenvéleményt kórusban hurrogták le a mozgósított hozzászólók.
Baski Imre Benkő Mihály kutatásaival kapcsolatos véleményét
tudományos cikk formájában is megjelentette a „Csodaszarvas”
könyvsorozat III. (2009) kötetében. [Baski Imre, Madijar: magyar
eredetű néptöredék a kazakoknál? Csodaszarvas III, 189–209.]
Cikkével kapcsolatban Benkő Mihály az Eleink folyóiratban fejtette ki
álláspontját: Benkő Mihály: Még egyszer a kazak-magyarokról.
(Hozzászólás Baski Imre cikkéhez) Eleink: VIII. évfolyam 2. szám (16.)
30-42. o.:

http://www.prherald.hu/cikk2.php?idc=20091021-231647

Itt az érvelésre és az ellenérvekre nem térünk ki, mivel azok a
vonatkozó (és hivatkozott) tudományos munkák alapos
tanulmányozása alapján dönthetők el.
A tudományos vita ellen, az érvek, ellenérvek felsorolása ellen cikkek
formájában, vagy akár egy internetes fórumon természetesen semmi
kifogásunk. Bár nekünk személy szerint nem tetszik az adott vita
során tapasztalt személyeskedés, még csak az ellen sem emelünk
kifogást, mert tapasztalatunk szerint ez nálunk megszokott
mellékzöngéje a tudományos élet időnként viharos eseményeinek.
Bízunk abban, hogy a kérdést nem a másik fél nyilvános
becsmérlése, hanem a tudományos bizonyítékok fogják eldönteni.
Azonban alantas, és – enyhén szólva – messzemenően nem
tudományos módszer az aknamunka, ami például a következőkből is
állhat: A „vitapartnernek” a háta mögötti mószerolása, rágalmazása,
szponzorai, támogatói számának ilyenformán történő csökkentése, az
anyagi forrásai, publikálási lehetőségei megszüntetésére való
törekvés, tudományos fórumokon a kérdéshez pozitív hozzászólást
megkísérlők elhallgattatása, mikrofonjuk kikapcsolása, stb. Az adott
esetben mindezeket tapasztalhattuk. Egyesek nyilván úgy vélik, hogy
ha valakinek nincs többé módja megszólalni, véleménye mellett
tudományos fórumon érvelni, magyarul: ha sikerült végleg betömnünk
a száját, akkor aztán nyugodtan mondhatjuk, hogy az illetőt
„vitacikkünkkel megsemmisítettük”. A Benkő Mihály és Biró András a
kazak-magyarokról szóló kutatásai ellen folyó aknamunkában
elsősorban Veres Péter, az MTA Néprajzi Kutatóintézete tudományos
főmunkatársa, Gere Zsolt történész, és Molnár Ádám, a
„Csodaszarvas” című, őstörténeti kiadvány főszerkesztője vettek – és
feltehetőleg vesznek is – részt. Állításaim nem légből kapottak, vagyis
bizonyíthatók.

A „tudományos vita” tovább folyik különböző szinteken. Csak
reménykedhetünk, abban, hogy nem temetik el Julianus magyarjai
közép- és belső-ázsiai fennmaradásának tényét ugyanúgy, ahogy
Tóth Tibor idejében ez egyszer már sikerült.


látogatók(20049, 0)	linkajánló	lapszerkesztés	kapcsolat	lapfórum	lapok ábécében	régiók	bejelentkezés			lapstílus
apróhirdetés	autó	állat	család	egészség	étkezés	film	fórum	gazdaság	hírek	humor
időjárás	ingatlan	informatika	internet	könyv	közélet	kultúra	menetrend	munka	műsor	oktatás
pénzügyek	szabadidő	szállás	szolgáltatás	szótár	társkereső	térkép	tudomány	utazás	vásárlás	zene

adatbázis	avarok	Azerbajdzsán	folyóirat	források	fórum	honfoglalás
hunok	jeltörténet	Jugria	kárpát-medence	keleti magyarok	királylista	könyújdonság
könyv	magyar Éden	méltóságjel	nyelvemlékek	őshonosság	őstörténet és nyelv	őstörténetkutatás
ősvallás	párthusok	portál	régészet	szabírok	személyek	székelyek
szkíták	sztyeppi őstörténet	tanulmányok	tárgy	tárgyak	tibetiek	történelemhamisítás
tudománytörténet	vita	zene és őstörténet			rokon lapok	konkurrens lapok